Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem veszélytelen a megújult gödöllői bringaút

2016-10-18 10:14:15

Évek óta dédelgetett álom a Dózsa György út mellett haladó kerékpárút fejlesztése, aminek első fázisa a napokban megvalósult. Az ehhez szükséges terveket – több egyeztetés és lakossági fórum megtartása után – tavaly év végén készítették el. A kerékpáros munkacsoport a beruházást szakaszokra bontotta, amiből most a Körösfői utca és a Széchenyi utca között rész készült el. A város idei költségvetésében 40 millió forintot különítettek el a kerékpáros barát programra.

Füle Sándor, a Kerékpáros Klub gödöllői szervezetének az elnöke egy közösségi oldalon az alábbi bejegyzést tette közzé:
- Szerettünk volna nem elválasztott, irányhelyes kerékpársávokat a Dózsa György útra, ehelyett, a külön vezetett kerékpáros járda helyett. Az lett volna a legjobb megoldás. A Dózsa György út azonban állami tulajdon, állami kezelésben, ők pedig hallani sem akartak róla. A járdán kellett megoldanunk. A témában többször megkerestük a Magyar Közutat is, sőt, kuncsorogtam a parlamenti képviselőnk közbenjárásáért is. Semmi eredmény. Két választásunk volt: vagy nem csinálunk semmit és mutogatunk az állami hatóságokra, vagy megcsináljuk ezt.


A fejlesztést sokan üdvözölték, de akadtak vészjósló bírálók is. Kétségtelen, hogy vannak veszélyes pontjai a párszáz méteres szakasznak, elsősorban a Széchenyi utca és a Toldi Miklós utca (képen) és a Dózsa György út találkozásánál. Ezeken a helyeken – a KRESZ-előírások betartása mellett – feltétlenül szükség lesz az autósok, a kerékpárosok és a gyalogosok figyelmes, körültekintő együttműködésére.

A fejlesztés további ütemei
Szabadság tér és Körösfői utca közötti szakasz (itt a kerékpárút lekerülne az úttestre, ezáltal 24 parkolóhelyet kellene megszüntetni), Széchenyi utca és fővárosi szociális otthon közötti szakasz, illetőleg fővárosi szociális otthon és Haraszti út közötti szakasz.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online