Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Előzetesbe került a kábítószer-birtoklás gyanúsítottja

2016-10-15 10:39:14

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Zsolt 40 éves nagytarcsai lakos ellen.

A gödöllői rendőrök október 10-én, a délutáni órákban állampolgári bejelentés alapján jelentek meg egy isaszegi ingatlannál, aminek a pincéjében a gyanúsított – a jelenlegi adatok szerint – egy közel 20 négyzetméteres részt kábítószer termesztésére alakított ki. Ehhez kiépítette a helyiség szellőztetését is.
A nyomozók a helyszínen – több zacskóban és zsákban – közel hét kilogramm növényi anyagmaradványt foglaltak le, ami a szakértő elsődleges véleménye szerint kábítószernek minősül. Ezen kívül a pincében trafókat, növényaprítót, időkapcsolót és lámpatesteket találtak, amiket szintén lefoglaltak. A helyszínen az is kiderült, hogy a 40 éves férfi által használt épület pincéjének áramellátását szabálytalanul kötötték be.

A nyomozók V. Zsoltot a helyszínen elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök házkutatást tartottak a férfi nagytarcsai lakásában is, ahol nátriumlámpákat, táptalajt, palántanevelő tálcákat és légelvezető csöveket foglaltak le.
V. Zsoltot az illetékes bíróság október 13-án előzetes letartóztatásba helyezte. Ellene a további eljárást szakértők bevonásával folytatja a nyomozóhatóság. Forrás: police.hu



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online