Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egyetemi utak: elmozdulás a holtpontról

2016-09-19 11:13:33

Hosszú év(tized)ek óta húzódó probléma megoldására tett kísérletet a gödöllői székhelyű Szót Kérünk a Közjóért Egyesület, amikor lakossági fórumot hirdetett az Egyetem tér 5-11. számú lakóépületekhez vezető út-, járda- és parkolók felújításával kapcsolatosan. A szeptember 16-án lezajlott rendezvényen az illetékesek és az érintett lakosság is kifejthette álláspontját, majd a vélemények, javaslatok elhangzása után – úgy tűnik – olyan együttműködési lehetőségben egyeztek meg a felek, ami kimozdíthatja a jelenlegi, igencsak áldatlan helyzetet a holtpontról.

Röviden összefoglalva, arról van szó, hogy a terület állami tulajdonban van, kezelője a Szent István Egyetem, lakói pedig helyi polgárok. A gödöllői központú felsőoktatási intézményt – és felkérésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t – Kristóf Krisztina műszaki igazgató képviselte a fórumon, aki megerősítette delegálója korábbi álláspontját, nevezetesen azt, hogy: az egyetemnek, mint a terület kezelőjének erre a célra nincs anyagi forrása.

A gödöllői városvezetés részéről Gyenes Szilárd alpolgármester, illetve Halász Levente, az egyetemi körzet önkormányzati képviselője vett részt a lakossági fórumon. Mindketten kihangsúlyozták: a felújítás költségének egyharmad része – egy korábbi testületi döntés értelmében – rendelkezésre áll a város költségvetésében, annak ellenére, hogy nem önkormányzati területről van szó. A törvényi rendelkezések miatt azonban csak a projektgazda (Szent István Egyetem vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) kijelölését követően tudják biztosítani a részükről felajánlott hányadot.

Vörös István (képen), a lakossági fórumot szervező Szót Kérünk a Közjóért Egyesület elnöke (képen) a mintegy két órán át tartó, előremutató megbeszélés után az alábbi javaslattal élt:
- Kezdeményeztem, hogy kérjük fel a Szent István Egyetem képviseletében jelen lévő műszaki igazgató-asszonyt, egy héten belül hívja össze a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Szent István Egyetem és Gödöllő Város Önkormányzatának döntéshozatalra feljogosított képviselőit, annak érdekben, hogy egyeztessenek az érintett útszakasz soron kívüli felújításának lehetőségeiről, állapodjanak meg a finanszírozásban, és az ügy mielőbbi megoldása érdekében jelöljék ki a projektgazdát.
A fórum résztvevői arról is határoztak, hogy ezen az egyeztetésen a lakosságot én képviseljem. Úgy gondolom, a történteket a civil közösség sikereként könyvelhetjük el. Remélem, mielőbb sikerül kimozdítani az ügyet a holtpontról, hogy – hasonlóan gödöllői polgártársaikhoz – a szóban forgó terület lakói is „zökkenőmentesen” juthassanak el otthonaikba.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online