Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Légikatasztrófa Gödöllőnél, hárman meghaltak

2016-09-18 10:17:21

Lezuhant egy kisrepülőgép Gödöllő és Isaszeg között szeptember 18-án, a reggeli órákban, hárman meghaltak - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Csámpai Attila azt mondta: egy szemtanú két kisgép ütközéséről számolt be, de egyelőre csak egy roncsot találtak a gödöllői arborétum fás, bokros területén. A gépben két felnőtt és egy gyerek utazott, mindhárman szörnyethaltak. Az esetleges másik roncsot rendőrök és tűzoltók csatárláncban keresik, és légi felderítés is folyik.

Frissítés!
Két kisrepülőgép ütközött össze, az egyik gépben hárman meghaltak, a másikban egy ember vesztette életét. A másik roncsot végül egy honvédségi helikopter fedezte fel és azonosította a lezuhant gépet. Az első jelentések szerint a kisrepülőben  csak a pilóta ült, aki életét vesztette - adta hírül az MTI 11.34 órakor.


Szakértő: emberi mulasztás okozta a tragédiát
Az MTI 14.26 órakor kiadott közleménye szerint egyértelműen emberi mulasztás okozta azt, a négy ember halálával végződő balesetet, amelynek során két kisrepülőgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel - közölte Pető György légi közlekedési szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában, hozzátéve: a kérdés az, ki hibázott.

Nyilatkozata szerint hosszú vizsgálat várható, az ilyen típusú repülőgépeket ugyanis nem szerelik fel fekete dobozzal, a pilótákat és az utasokat pedig értelemszerűen nem tudják már kikérdezni.

Pető György arról is beszélt, hogy a baleset helyszínén ejtőernyős célba ugró bajnokságot tartanak, és ilyenkor van egy elkülönített légtér, amelyben csak az ejtőernyősök és az őket szállító gépek tartózkodhatnak.

A négy ejtőernyőst ledobó Piper-28 típusú kisgép feltehetőleg jogszerűen repült a zárt légtérben. A pilótát tájékoztatta az irányítás arról, hogy van egy másik gép a közelében, erre azonban már nem válaszolt, vélhetően azért, mert ekkor történt a baleset - mondta Pető György.

Közlekedésbiztonsági Szervezet: szemből, nagy sebességgel ütközhetett a két g
ép
Az első vizsgálatok szerint a Cessna 182-es kisgép süllyedt, míg a Piper 28-as sétarepülésre emelkedett, amikor szemből összeütköztek, majd pörögve lezuhantak Gödöllő közelében vasárnap reggel - tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-t.

Bajkó Erika közlése szerint mindkét repülőgép a gödöllői reptérről szállt fel; a Cessna ejtőernyősöket vitt ugrani, a Piper pedig sétarepülésre indult, fedélzetén három emberrel.
A Cessna már visszatérőben volt feladatáról, amikor a HungaroControl légiforgalmi szolgálat körülbelül 600 méter magasságon elveszítette vele a kapcsolatot, majd értesítették a légi kutató-mentő szolgálatot.
Az első információk szerint a Cessna normál tempóban süllyedt, amikor bekövetkezhetett a baleset. Az ütközés következtében mindkét repülőgép súlyosan roncsolódott, a fedélzetükön tartózkodó négy ember - a Cessna pilótája, a Piper pilótája és két utasa - életét vesztette.

A helyszíni szemle tapasztalata alapján a kisgépek nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkét repülőgép bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab. A szemle megállapításai arra engednek következtetni, hogy a repülőgépek a levegőben, szemből ütköztek, miközben a Cessna leszálláshoz készült, a Piper pedig a felszállást követően emelkedőben volt - írta az MTI által 16.19 órakör közzétett közleményében Bajkó Erika.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online