Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi nem a Fidesz és a Fidesz-pártkatonák polgármestere, hanem…

2016-09-15 15:16:27

Simon Gellért és Molnár Árpád, a Fidesz-KDNP gödöllői önkormányzati képviselői önálló indítványt készítettek a képviselőtestület szeptember 15-i ülésére. Ennek tartalma a következő volt:
Magyarország Kormánya népszavazást írt ki, ezzel kérdezve (Európában elsőként) a választók véleményét arról, hogy elfogadhatónak tartják-e, hogy brüsszeli bürokratákra bízzuk annak eldöntését, hogy kit kell befogadnunk és kikkel kell együtt élnünk. Hogy rábízható-e a döntés joga olyanokra, akikre sosem szavazhattunk és éppen ezért politikai felelősségük a kérdésben vitatható. Hogy elfogadják-e a Kvótadiktátumot vagy sem. Meglátásunk szerint a kérdés a pártpolitika felett álló, össznemzeti ügy, mely nem csak az ország szuverenitásáról szól, hanem gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal is jár hazánkra nézve. Fontosnak tartjuk, hogy több síkon – így önkormányzati szinten – is elutasítsuk a Kvótadiktátumot, ezért kérjük, hogy a gödöllői közösségre való tekintettel, Gödöllő Város Képviselőtestülete is határozat formájában deklarálja álláspontját, ahogyan ezt a választókerület 14 települése már megtette.

A határozati javaslatban az alábbi mondatok szerepeltek:
„Gödöllő Város Önkormányzata elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. A kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A kvótadiktátum veszélyezteti a kultúránkat és a mindennapjaink biztonságát, vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre, valamint veszélyezteti hazánk szuverenitását.
Kérjük a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migránsok beáramlását és a kötelező betelepítési kvótát, védje meg Magyarországot és a magyar embereket!”
A határozat végrehajtásának határidejét azonnali jelzővel illették a képviselők, felelősnek pedig Gémesi György polgármestert nevezték meg.


A gödöllői képviselőtestület többsége nem támogatta az indítvány elfogadását: igennel hárman szavaztak, nemmel ketten, míg hatan tartózkodtak. Érdekesség, hogy a testületi ülésről csupán ketten hiányoztak, a nem szavazók száma azonban négy volt.

A voksolást vita előzte meg, amibe Kovács Barnabás, a távolmaradás mellett kardoskodó MSZP képviselője a „kérdés a pártpolitika felett álló” gondoltra úgy reagált, csodálja, hogy ezektől a szavaktól nem omlott össze a szövegszerkesztő. Meizner Sándor, a Gödöllő Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke a nemmel való szavazásra, azaz: a miniszterelnök megerősítésére buzdított.
Simon Gellért azzal egészítette ki az általa is jegyzett előterjesztést, hogy ne kockáztassuk Gödöllő jövőjét, aminek egyetlen módja van, ha elutasítjuk a kvótát.
Gémesi György közölte, nem vitatja, fontos dologról van szó, de az önkormányzatnak nincs kompetenciája a kérdésben. Ő nem a Fidesz és nem a Fidesz-pártkatonák polgármestere, hanem a gödöllői lakosságé. Hozzátette: bízik abban, hogy a helyi polgárok önállóan képesek dönteni, nincs szükség arra, hogy véleményüket a városvezetés befolyásolja.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online