Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Utolsó útjára kísérték a tragikusan elhunyt gödöllői lányt

2016-08-12 17:41:49

Először azt hittem, rossz tréfa. Netán, szenzációhajhászásból szórakoznak egyesek. Aztán egyre több helyen lehetett olvasni arról a hihetetlen tragédiáról, ami július 28-án, a késő esti órákban történt Gödöllőn, a Rigó utcában.

Ismerve a család egyes tagjait, arra vetemedtem, nyugtassanak meg, csak valami buta tréfáról van szó. Nem nyugtattak meg, mert nem tudtak megnyugtatni. A valóság az volt, amiről ezt követően az egész ország beszélt. Egy 24 éves fiatal lánynak azért kellett meghalnia, mert egy – jelzőt most nem használnék – férfi úgy gondolta, ha már jár az autó motorja, ő – miközben a tulajdonos a kaput nyitja – beül, és elhajt vele. Zsófi észlelte a bajt, amire úgy reagált, hogy belekapaszkodott a járműbe, hátha ezzel sikerül megállítani az ámokfutót. Nem sikerült: az autó a mintegy 2 méter mély vízelvezető árokba csúszott, úgy, hogy maga alá temette Zsófit, akinek életét nem tudták megmenteni.

A 35 éves férfi elinalt a helyszínről. Bő fél napig keresték, körözték, majd július 29-én, a délutáni órákban egy isaszegi sörözőben elfogták. Kihallgatták, előbb rablással, majd emberöléssel gyanúsították. Azóta előzetes letartóztatásba került, és reménykedjünk, hogy elnyeri a tettéhez illő büntetését.
Az igazi probléma azonban az, hogy ettől Zsófit nem kapja vissza a családja, a rokonai, a barátai, az ismerősei. Nem kapják vissza színházi kollégái, és nem kapják vissza egykori sporttársai sem. Merthogy éveken át erősítette a Gödöllői Röplabda Club utánpótlás- és felnőtt csapatait, ezzel részese lehetett a bajnoki- és kupaezüstérmes együttesnek.


A törékenynek látszó, mindig kedves és mosolygós gödöllői lánnyal – mint azt a Zsófit saját halottjának tekintő Turay Ida Színház produkciós igazgatója írta – „egy napsugárral kevesebb lett a Földön, egy csillaggal több lett az égen”… Zsófi hamvait augusztus 12-én hófehér urnában helyzeték végső nyugalomra a gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben.
Sokféle tanulsággal szolgálhat a tragikus esemény, de azt lehetetlen ép ésszel felfogni, hogy ennek MIÉRT kellett megtörténnie. Nyugodj békében, Zsófi! Fedor Gábor


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online