Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Több mint 180 millió forintból újul meg két, gödöllői útszakasz

2016-07-24 17:44:47

Ha semmi nem jön közbe, napokon belül elkezdődik két, gödöllői útszakasz felújítása. Az egyik érintett terület a Széchenyi István (korábban Április 4.) utca Dózsa György út és Kandó Kálmán utca közötti 355 méter hosszú, 6,5 méter széles felülete. Itt profilmarást, lokális pályaszerkezet cseréket, szivárgó építést, szegélyépítést, burkolt árok rekonstrukciót és aszfaltozást végzenek el a szakemberek. A kivitelezési keretösszeg megközelíti a bruttó 73 millió forintot.
A másik beruházás a Testvérvárosok útja Szabadság út (3-as főút) és Grassalkovich utca között 630 méter hosszú és 10 méter széles szakaszán zajlik le, ahol marás, betontábla vágás, szegélyépítés, víznyelők átépítése, aszfaltrács kialakítása és aszfaltozás szerepel az elvégzendő teendők sorában. A rekonstrukcióra szánt összeg kevéssel marad el a bruttó 111 millió forinttól. Fasor-telepítésre további bruttó 6,3 millió forintot szánnak az illetékesek.

A szóban forgó városrészeken közlekedők mindkét esetben komoly forgalomkorlátozásra, útzárra és terelésre számíthatnak a munkálatok szeptember elejére tervezett befejezéséig.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online