Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Öt évet kellett várni, hogy újra kinyisson az egyetemi strand

2016-07-15 11:30:46

Utoljára közel öt éve, 2011 augusztusának végén fürdőzhettek a hely- és környékbeliek az egyetemi strandon. Csaknem 59 hónap elteltével, július 15-étől újra lesz lehetőségük a hűsölni és kikapcsolódni vágyóknak erre, hiszen a medence-felújítást és a gépészeti munkálatokat is magában foglaló, mintegy 150 millió forintot felemésztő teljes körű átalakítást követően ismét megnyílt Gödöllő egyetlen, strandolásra alkalmas létesítménye.

A SZIE Sport Kft. által üzemeltetett objektum hivatalos megnyitóját a délelőtti órákban tartották meg, ahol Vécsey László (képen középen), a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője kiemelte: örömteli, hogy az önkormányzati társaság strandról történt kivonulása után néhány évvel újra indulhat a vízi sportélet Gödöllőn. A honatya azzal egészítette ki mondandóját, hogy ez a fejlesztés – egyfajta előfutárként – szervesen kapcsolódik a gödöllői sportuszoda építéséhez. A dolgok jelenlegi állása szerint várhatóan novemberben lezárul a közbeszerzési eljárás, és – ha minden jól alakul – a kivitelezéssel megbízott vállalkozó jövő tavasszal nekiláthat a kiemelt kormányzati beruházás megvalósításának.
Figler Kálmán, a Szent István Egyetem kancellárja (képen jobbra) úgy fogalmazott, hiánypótló beruházás készült el. Hozzáfűzte: szinte a semmiből, sokszor ellenséges közegben valósult meg az egyetemi strand megújulása, amiben a polgárok is segédkeztek.
Balázs Zoltán, a SZIE Sport Kft. ügyvezető igazgatója (képen balra) arról beszélt, hogy a vizes létesítmény átadásának igazi nyertesei a jövő gödöllői fiataljai, akik közül egyre többnek adatik majd meg, hogy megtanuljon úszni. A megújulás következtében létrejött egy 25 méter x 11 méteres 1,90 méter vízmélységű medencerész, valamint egy 8 méter x 11 méteres 1 méteres vízmélységű felület, és megmaradt a gyermekpancsoló. Új öltözőkabinokat alakítottak ki, illetve felújították a szociális blokkot is. A víz minőségét új, vegyszeradagolóval ellátott vízforgató rendszer garantálja, és tervbe vették, hogy a hidegebb hónapokra sátorral fedik majd le a feszített víztükrű medencéket.


A nagyközönség 13 órától veheti igénybe az egyetemi stand szolgáltatásait. A nyitás napján a felnőttek 500 forintért válthatnak belépőt, a felnőtt kísérettel érkező 14 éven aluli gyermekek számára pedig ingyenes a belépés. Ha valaki július 15-én vásárol havi bérletet, ezt 10%-os kedvezménnyel teheti meg.
Az egyetemi strand hétköznapokon 7 és 19 óra között tart nyitva. Reggel 7 és 8 óra (hétvégén 8 és 9 óra) között kizárólag az úszni vágyókat fogadják, akiknek 3 ezer forintért kínálják a 10 alkalomra szóló úszóbérletet. Hétvégén és ünnepnapokon a strand 8 és 20 óra között várja a vendégeket. A felnőttek 1.000 forintért térhetnek be, míg a diákok (14 éves korig) és a nyugdíjasok 600 forintért válthatnak belépőjegyet. Az egyetem hallgatóinak 750 forintos kiadást jelent a strandolás.

Úgy tűnik, az első napokban az időjárás nem lesz túlságosan kegyes a strandolni vágyókhoz, ám az előrejelzés alapján néhány napon belül jó esély van ara, hogy visszatér a nyári meleg. Az egyetemi strandról naprakész információk itt érhetők el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online