Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Indul a hűtőgépcsere-program

2016-07-03 10:31:55

Az ország bizonyos részében július 4-én, hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra. Az MTI által kiadott közlemény szerint az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben lesznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet az Otthon Melege Programban.
Az ütemterv szerint a közép-magyarországi régióban – ahova Gödöllő is tartozik – a benyújtási időszak kezdete július 26-a. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint. A részletes pályázati útmutató ezen az oldalon érhető el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online