Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pazar első félidei játékkal nyert rangadót a gödöllői tizenegy

2016-05-08 19:03:54

Május második vasárnapján komolynak tekinthető kihívásokkal kellett szembesülniük a különböző szintű Pest megyei bajnokságokban érdekelt Táncsics Mihály úti gödöllői focicsapatoknak. Hazai környezetben készült rangadóra a Gödöllői SK alakulata, a GSK II. együttese pedig Szentmártonkátán tett kísérletet arra, hogy ne szakadjon meg nyolc forduló óta tartó győzelmi szériája, amivel közelebb kerülhetett volna a dobogós pozíció megszerzéséhez.

Szász Ferenc alakulata pazar első félidőt produkált, s bár a második játékrészben már akadozott a gödöllőiek támadójátéka, mindent egybevetve, magabiztos hazai siker született. A GSK első találata jószerivel az első támadásból esett, majd Varga Bence kétszer is szabadrúgásból vette be a pilisi kaput. A 80. percre a vendégek egy gólra mérsékelték a két csapat közötti különbséget, ám a csereként beállt Koziorowski Richárd bebiztosította a gödöllői győzelmet.

A GSK II. nem tudta folytatni diadal-szériáját. Ebben – a látogatók gyengére sikeredett támadójátéka és a pocsék talajú küzdőtér mellett – az is közrejátszott, hogy a játékvezető két, erősen vitatható tizenegyest is megítélt a házigazdáknak, akik nem tették meg azt a szívességet, hogy kihasználatlanul hagyják a kínálkozó lehetőségeket.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 26. forduló:
Gödöllői SK – Pilisi LK-Legenda Sport 4-2
(3-1)
Gödöllői gólok: Varga Bence (2), Kékesi Alex, Koziorowski Richárd.
A Gödöllői SK csapata 41 ponttal, 30-27-es gólkülönbséggel a tabella 6. helyét foglalja el. Következik: Üllő SE – Gödöllői SK május 14., szombat 16.30 óra.

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 26. forduló:
Szentmártonkátai SE – Gödöllői SK II. 2-1
(1-0)
Gödöllői gólszerző: Szekeres László.
A Gödöllői SK II. csapata 53 ponttal, 80-45-ös gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll a csoportban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online