Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Rozsdatemető Gödöllő kapujában…

2016-05-03 11:15:20

Van-e szemet gyönyörködtetőbb látvány az utazó számára, mint amikor a szürke és unalmas autópályákat követően úgy érkezik be egy városba, hogy az út mentén frissen ültetett, de már az ég felé magasodó nyír- és nyárfák sokasága, zöldellő cserjék fogadják?

Valahogy így képzelték el a Gödöllő előtti fő közlekedési csomópont tervezői, amikor az M-3-as autópálya és az M31-es gyorsforgalmi út városba lehajtó útja mentén füvesítettek, fásítottak, zöld lombok sokaságát ültették el. Zöldellni is kezdtek a fák, míg tavaly egy szép napon építési törmelékek hegyei, rozsdás vasak, hullámlemezek, öles fatuskók, törött betonpillérek piramisa lepte el, és azóta is uralja a zöldövezetet. A több hektárnyi terület gyaníthatóan az állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében van, mely a látszat alapján az M3-as régi betonpilléreinek tárolására használja a zöldövezetet. Próbáltam érdeklődni a cég helyi telephelyén, hogy miért, de érdemben nem tudtak válaszolni.
Rozsdatemető a város kapujában:„idilli” városkép.

És, ha már városkép.
A városba vezető Dózsa György út elején az autókereskedések után egy temetkezési vállalat komor épülete fogad, a főút szélére akkurátusan elhelyezett szürke, vörös, fekete sírkövek nem éppen derűs látványával. Tovább haladva, a gödöllői köztemető hosszan elnyúló téglakerítésén a teljes körű temetkezési szolgáltatások reklámtáblái figyelmeztetik az arra járót a földi élet mulandóságára.
Végül a magyar szecesszió gödöllői atyjáról, Körösfői-Kriesch Aladárról elnevezett utca sarkán, ahol nemrég még zöld cserjék, ősfa uralta telek állt, ma a kőszobrászat egyedi tervezésű szív-és tulipán díszítésű sírkövei – néhol árcédulával – ragadják meg a kereszteződés közlekedési lámpájánál várakozók figyelmét.


Így jutunk el Gödöllő főutcáján a város büszkeségét szimbolizáló, régi fényében pompázó királyi kastélyhoz, mely hajdan koronás fők, jeles történelmi személyiségek tartózkodási helye volt. Akik, ha ma látogatnának városunkba, biztosan nem ezt az útvonalat használnák.
Rozsda - temető, városkép… De, vajon mit szólnak ehhez a gödöllői városatyák? Csáky Zoltán Szót kérünk a Közjóért Egyesület/Gödöllő


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online