Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői rendőrök fogták el az ismerősét megszúró férfit

2016-05-01 13:56:15

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya V. János 24 éves bagi lakos ellen – írja a police.hu.
Az ügyben eddig rendelkezésre álló adatok szerint a férfi április 29-én, a délutáni órákban – saját házának udvarán – keveredett szóváltásba ismerősével egy korábbi nézeteltérés miatt. A vita dulakodássá fajult, aminek során a 24 éves gyanúsított a kezében lévő késsel megszúrta a sértettet. A sérült férfit mentőhelikopterrel szállították egy fővárosi kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A Gödöllői Rendőrkapitányság járőrei V. Jánost a bűncselekmény elkövetésének helyszínén elfogták. A Pest megyei nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A lakásán tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták azt a kést is, amivel a sértettet megszúrta.
A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. Ezt az illetékes bíróság május 2-án megtette.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online