Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idén népmajális nélkül maradnak a gödöllőiek

2016-04-28 18:01:13

Volt idő, amikor kötelező volt felvonulással és az elvtársi elit prominens képviselőivel megtöltött tribün előtti integetéssel emlékezni május elsejére, a Munka Ünnepére. Gödöllőn sem volt ez másképp: a díszemelvényt a Szabadság úton, a mostani aluljáró magasságában tákolták össze, majd a helyi gyárakban, intézményekben dolgozó munkások tömege az alsóparki – ingyen sörrel és virslivel megspékelt – vurstliban szórakozhatott.

A helyzet az 1990-es rendszerváltozás után annyiban változott, hogy elmaradt a felvonulás és az integetés, ám az Alsópark hosszú évekig volt helyszíne a majálisnak, és az azt kísérő, elmaradhatatlan díjugrató lovasversenyeknek. Csaknem egy évtizeddel ezelőtt az Alsóparkból elköltözött a gödöllői majális, a látványosságokat részben a település nyugati határában fekvő perőci repülőtéren, részben a kastélypark Tessedik Sámuel utca felőli részén követhették figyelemmel az érdeklődők.
Újabb fordulatot jelentett, amikor az egyetem és a GAK Kft. munkatársai 2013-ban a kezükbe vették a gödöllői majális szervezését, aminek köszönhetően a lovasmajálisként aposztrofált, koncertekkel, bemutatókkal gazdagított néprendezvény a város Máriabesnyőhöz közeli, egykoron OMÉK-nak szánt egyetemi területen várta az érdeklődőket. Tavaly még ez volt a helyzet.

Idén azonban már nem így lesz. A Szent István Egyetem illetékes főosztályvezetője érdeklődésünkre megerősítette, hogy a felsőoktatási intézmény ebben az évben nem szervez majálist Gödöllőn. Miként a város sem. Úgy tudjuk, hogy B kategóriás díjugrató lovasverseny viszont lesz, amit – a polgármesteri kabinet vezetőjének visszajelzése szerint – az önkormányzat támogat.
Némi öröm az ürömben, hogy a gödöllői fúvósok május 1-jei – idén Anyák napi – zenés ébresztője nem marad el, Ella Attila és lelkes csapata végigvonul a város utcáin.

A környező településeken lesznek május elsejéhez kötődő rendezvények: Szadán április 30-án családi napot szerveznek, Veresegyházon nosztalgia majálisra várják az érdeklődőket május 1-jén.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online