Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Naftalinos este Gödöllőn

2016-04-07 10:23:49

Április 21-én, csütörtökön 19 órakor Heltai Jenő: Naftalin című, kétrészes zenés bohózatát mutatják be a Veres1Színház társulatának tagjai a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében. A Mohácsi-testvérek átiratán alapuló, Felhőfi Kiss László (dr. Szakolczay), Fésűs Nelly (Terka) és Vida Péter (Laboda) főszereplésével, valamint – mások mellett – a gödöllői Miklós Kriszta (Milka) közreműködésével színre vitt darabra 3.200 forintért válthatnak jegyet az érdeklődők, akár online is.

Morálisan erősen kérdőjeles, praktikumában viszont jeles színpadi bútor a SZEKRÉNY. Már, ha a színmű dramaturgiájának fonalát – micsoda színházi véletlen! – a hűtlenség szövi.
Terka megcsalja a férjét – bohózati Kánaán, stimmt. Szerdánként egy bizonyos Laboda Péterrel randevúzik egy belvárosi lakásban. A férj erről persze mit sem sejt, gyanútlanul beállít a helyszínre. És már jön is a SZEKRÉNY. Péter a SZEKRÉNYBEN köt ki.
A házaspár utazni készül, a szülők segítenek pakolni, a házmester szeretné kiadni a lakást, tehát a nagy kavarodásban Laboda úr bent felejtődik a SZEKRÉNYBEN. Mindeközben Terka apja kölcsönkéri a lakást, és felviszi Patkány Etust, a színésznőt, a délutáni primadonnát, aki nemsokára – hol máshol? – a SZEKRÉNYBEN landol, és ezzel elkezdődik a teljes fejetlenség.
És akkor az új lakók érkezéséről még szót sem ejtettünk. Bizony, időközben az elhagyott lakásba bizonyos hölgyek érkeznek, akik aztán egy pillanatra sem hagyják a történéseket elszabadulni, vagy inkább dehogynem. Véletlenek, félreértések, ügyes praktikák és ügyetlen hazugságok. Kész színházi káosz. Ahogyan azt szeretjük.
Heltai Jenő egyik legismertebb vígjátékát szokás a legjobb magyar „francia bohózatnak” is nevezni; a klasszikus vígjátéki hagyományokat tartja szem előtt. Egymást érik az olyan pillanatok, amikor az ember már alig akar hinni a szemének. De, mi tagadás, néha jobb is, ha nem a szemünknek hiszünk, mert ugye a látszat gyakran csal, azonban a házastársak se ritkán…

A darab 110 éves kandírozott patináját a Mohácsi-testvérek pattintották le róla. Az új változatot először Mohácsi János rendezte meg. Ezt a modern szemléletű vígjátékjátszást láthatjuk a Veres 1 Szekrényben, khm, pardon, Színházban. Janik László rendezésében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online