Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A TEK is beavatkozott az orvvadászattal gyanúsított gödöllői férfi elfogásába

2016-03-13 10:34:15

Orvvadászat bűntett és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. István 42 éves és Cs. Ferenc 40 éves gödöllői lakosok ellen.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok a két férfi szerint 2015 októberétől kezdődően több alkalommal vadászott engedély nélkül – szintén illegálisan tartott fegyverekkel – Gödöllő területén úgy, hogy a vadakat etetéssel az általuk kiválasztott területre szoktatták. A lelőtt állatokat ezt követően értékesítés céljából feldolgozták.

A gyanúsítottakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai március 11-én, az éjszakai órákban érték tetten és vonták intézkedés alá egy gödöllői erdőben. A 40 éves férfit a helyszínen elfogták, azonban a 42 éves S. István a helyszínről elmenekült. Őt néhány órával később a lakásán fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének munkatársai (videón).A két férfit a Gödöllői Rendőrkapitányságra állították elő, ahol – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket. A lakásaikon megtartott házkutatás során több, engedély nélkül tartott fegyvert, lőszereket, fagyasztott vadhúst, távcsöveket és lámpákat foglaltak le a rendőrök.

A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki K. György 60 éves gödöllői lakost is. A férfit – elfogását megelőzően – telefonon hívta fel S. István és megkérte arra, hogy a nála tárolt agancsokat és engedély nélkül tartott fegyverét (képen) a rendőrök kiérkezése előtt rejtse el. K. György ekkor egy hátizsákot átdobott a szomszédja telkére, amit a helyszínre érkező rendőrök megtaláltak, és a benne lévő fegyverrel és lőszerekkel együtt lefoglaltak.


A nyomozóhatóság előterjesztést tett S. István és Cs. Ferenc előzetes letartóztatásának elrendelésére. K. György az eljárás során szabadlábon védekezhet.
Az illetékes bíróság március 14-én elrendelte S. István előzetes letartóztatását. Cs. Ferenc és K. György az eljárás során szabadlábon védekezhet. Az ügyben a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online