Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Harminccal kevesebb bűneset történt tízezer lakosra vetítve

2016-03-03 16:57:00

Március 1-jén számolt be a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője, dr. Bozsó Zoltán címzetes rendőr dandártábornok (képen balra) az általa vezetett intézmény rendőrkapitányság elmúlt évi szakmai munkájáról. Az értekezlet elöljárója dr. Mihály István rendőr dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője (képen, az asztalnál középen) volt.
A gödöllői rendőrkapitány mindenekelőtt köszönetet mondott a 2015. évi eredményekért a Gödöllői Rendőrkapitányság teljes személyi állományának, a PMRFK vezetésének, szakmai irányítóinak, valamint az együttműködő hatóságoknak, szervezeteknek a közösen elért eredményekért.

Ezt követően dr. Bozsó Zoltán részletes tájékoztatást adott a bűncselekmények, ezen belül a közterületi bűncselekmények számának radikális csökkenéséről. Az adatok elemzése után megállapítható, hogy a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén (27 település) 10 ezer lakosra számítva 155 bűncselekményt követtek el. Ez jelentős javulás az előző évi 185,7-es mutatóhoz képest.

A Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozáseredményességi mutatója az elmúlt öt évet vizsgálva kiemelkedő, 2015-ben 49,2 százalék volt, ami az előző évhez képest (38,5%) 10,7 százalékos emelkedést mutat.
A közrendvédelmi intézkedési mutatók emelkedésével párhuzamosan csökkent a jogsértések száma, viszont növekedett a közúti közlekedési balesetek száma: könnyű sérüléssel végződő baleset 23,3 százalékkal több történt 2015-ben, mint az azt megelőző évben.
A bűn- és baleset-megelőzés területén folyamatos előadások tartásával, sajtóközlemények kiadásával, közlekedésrendészeti akciók végrehajtásával egészítették ki a közterületi szolgálati ág munkáját.


Az értekezletet vendégként tisztelte meg Pecze Dániel, Gödöllő Város alpolgármestere, dr. Baranyai Krisztina, a Gödöllői Járásbíróság elnöke, dr. Kenese Attila, a Gödöllői Járásbíróság elnökhelyettese, dr. Szalárdi-Csibi Ferenc, a Gödöllői Járási Ügyészség vezetője, dr. Urbanics Gábor, a Gödöllői Járási Kormányhivatal vezetője, dr. Böhm András, az Aszód Járási Kormányhivatal vezetője, Fábián István tűzoltó alezredes, a Gödöllői Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Dömök Mihályné, a Gödöllői Polgárőr Egyesület elnöke, Zahorecz Sándor rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálat Vezetője.

Dr. Baranyai Krisztina elnök asszony a beszámolót követő hozzászólásában köszönetet mondott a rendőrségnek, amiért Gödöllő városában biztonságban érezhetik magukat az itt élők, valamint külön köszönte a bírósági tárgyalásokra esetenként igényelt karhatalmi támogatást.
Dr. Mihály István rendőr dandártábornok értékelése során dicséretben részesítette a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetését és személyi állományát, az elmúlt évi rendőri tevékenységét szakmailag eredményesnek és kiemelkedő színvonalúnak ítélte. Meghatározta, hogy a rendőri hivatást továbbra is az állampolgárok megelégedettségére kell gyakorolni. Köszönetét fejezte ki a migrációs feladatok végrehajtásában közreműködő, valamint – ezen kollégák távollétében – a többletszolgálatot ellátó munkatársaknak.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online