Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kommunális adó: lakossági követelést kapott a polgármester a közmeghallgatáson

2016-02-18 22:26:52

Február 18-án pótolták a gödöllői önkormányzat – a felettes hatóságok hozzájárulásával – tavaly elmaradt közmeghallgatását, így idén ősszel újra lesz ilyen közesemény. Mivel a polgármesteri hivatal épülete felújítás előtt áll, a Török Ignác Gimnázium aulájára esett a helyszínválasztás.

A közmeghallgatás vezető – mondhatni, vitaindító – témái a település erre az esztendőre vonatkozó fejlesztési terve, valamint a helyi egészségügyi ellátás voltak. Az előbbi kérdéskört Gémesi György fejtette ki, gyakorlatilag a település 2016-os esztendőre elfogadott költségvetése részleteinek ismertetésével.

A helyi egészségügy helyzetéről Nagy Árpád (képen balra), a negyedszáz település járóbeteg-ellátásában kiemelkedő szerepet játszó Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója tájékozatta az érdeklődők 100-120 fősre tehető „tömegét”.
A direktor nem tussolta el a mintegy 140-150 ezres lakossági létszám ellátásáért felelős intézményt terhelő problémákat és korlátokat. Elmondta, hogy a jelenlegi ellátási rendszerben csak szerződés alapján dolgozhatnak, amiket az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) és az OEP szabályoz. Mivel az ellátási igény sokkal magasabb, mint az ehhez társuló finanszírozás, előjegyzési- és várólisták alakulnak ki.
Nagy Árpád kiemelte, éves átlagban 200-210 ezer esettel találkoznak, ami 6-700 ezer egészségügyi beavatkozást jelent. Betegeik egynegyede 18 év alatti, miközben gondként kell számolni azzal a ténnyel, hogy orvosaik korfája meghaladja az 55 évet. Az egyes területeken tapasztalható orvoshiány sem könnyíti a helyzetüket, viszont előrelépés, hogy az intézmény honlapján online regisztráció lehetséges. Az igazgató sajnálatát fejezte ki, hogy a térségben működő közel 100 háziorvosnak csupán alig egytizede használja azt a fejlesztést, amivel online lehívhatja betegei laborleletét.
Elhangzott, hogy negyedévente 10 millió forint körüli veszteséget termel a romló minőségű eszközállománnyal rendelkező gödöllői egészségügyi intézmény, de szerencsére, a „hiányt” különféle gazdasági tevékenységekből (például: bérbeadás), alapítványi- vagy önkormányzati forrásokból rendszeresen sikerül pótolni, így fenntartható a nullás gazdálkodás.


A „köznépet” képviselők közül tizenhatan kértek és kaptak szót. A kérdésekre, felvetésekre adott válaszokból – többek között – kiderült, hogy:
- a sok betörés miatt térfigyelő kamerákat kér az antalhegyi városrész,
- a háziorvosok több esetben saját maguk is „orvosolhatnák” betegeik egészségügyi panaszait, így csökkenhetne a beutaltak száma,
- csatornabűz árasztja el a haraszti településrészt,
- a rendőrség rajta van a Testvérvárosok úti notórius száguldozókon,
- a szombati fizetőparkolás eltörlése káoszt eredményezne, sokan szabálytalankodnának,
- az új orvosi ügyeleten lesz működőképes vérnyomásmérő,
- lehet, hogy eltüntetik a palotakerti „szoborcsúfságot”,
- ráfizethetnek azok, akik a Kotlán Sándor utcai okmányiroda környéki buszmegállóban parkolnak,
- 2019-ig nincs esély arra, hogy a város közpénzből a lakosság szolgálatába állítsa a termálvizet,
- megvizsgálják, mitől zajos vasárnap a betongyártó telep.

Svisztné Kis Ildikó, a Demokratikus Koalíció (DK) választókerületi alelnöke és Csáky Zoltán, a gödöllői székhelyű Szót kérünk a Közjóért Egyesület tagja a közterület használati rendelet októberi módosításának anomáliát kérte számon a városvezetőn. Csáky Zoltán odáig elment, hogy kijelentette, kettős mércének tartja, hogy miközben szinte mindent korlátoznak (például: tüntetés, aláírásgyűjtés) a város főterén, a polgármester a nemzeti ünnepekkor elhangzó beszédében vehemensen kritizálja a kormányt.
Gémesi ezt visszautasította, mondván: ő nem szidja a kormányt, csupán egy értékrendet képvisel és kritikát fogalmaz meg.

A „habot a tortán” Vörös István hozzászólása jelentette, aki lakossági követelést nyújtott át a polgármesternek. Ebben – miután az adatlap kiküldését etikátlannak nevezte – a tavaly novemberben rendeleti szintre emelt magányszemélyek kommunális adójára vonatkozó rendelet végrehajtásának határozatlan időre történő felfüggesztését kezdeményezte. Kérte, hogy a képviselőtestület erről a márciusi ülésén döntsön.
A Szót Kérünk a Közjóért Egyesület elnökének Gémesi György azt válaszolta, hogy jó ötletet mindig kapni, de kívánságokat is. Ezzel a lakosság által felvetett fejlesztési igényekre utalt, aminek finanszírozása másként nem oldható meg. A településvezető hozzátette: mindent át lehet szabni, de az 5 éves, 2014-2019. közötti ciklusprogramot elfogadta a testület, és ebben már szerepelt a lakossági teherviselés bővítésének lehetősége.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online