Varga Kálmán: olyan értéket mentettünk meg, ami még ma is sugároz
Idén augusztus 17-én jeles évfordulóra emlékezhetnek a városlakók: éppen 20 esztendeje lesz, hogy felébredt Csipkerózsika-álmából a gödöllői Grassalkovich-kastély, és részben megújulva megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Varga Kálmán történésszel, a kastély helyreállításának 1994-1998 közötti miniszteri biztosával beszélgettünk az akkori időkről.- Egészen pontosan mit jelentett annak idején a kastély miniszteri biztosának lenni?
 - A ’90-es évek közepén az építésügy és a műemlékvédelem a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz tartozott, így a műemléki helyreállítások kezdeményezése is. 1994 nyarán az akkori miniszter, Baja Ferenc keresett meg azzal, hogy a Grassalkovich-kastély felújítását kiemelt feladatnak tekinti, és ebben legyek a szakmapolitikai munkatársa. A miniszteri biztosság tulajdonképpen amolyan „teljhatalom” az adott szakterületen, mind szakmailag, mind pénzügyileg, sőt, bizonyos értelemben politikailag is. Lehetne mindezt részletezni, de talán a legfontosabb: rajtam múlott például, hogy mennyi állami forrás jusson a munkálatokra. S bizony, az éves terv szerinti összegekért nemegyszer komoly küzdelmeket kellett vívni más érdekeket képviselőkkel, köztük persze politikusokkal is.
- Voltak a felkérésnek előzményei?
- Igen, hogyne. Egyfelől az Országos Műemléki Felügyelőség, később az ezt felváltó Műemlékvédelmi Hivatal már az 1980-as években helyszíni kutatásokat szervezett, dolgozott a terveken és az állagmegóváson, melyre aztán a szociális otthon kiköltözése és a szovjetek 1991-es kivonulása révén nyílott tágabb lehetőség. Létrejött az állam támogatási csatornáját biztosító Grassalkovich Alapítvány és a működtetésre egy közhasznú szervezet. Én magam a ’80-as évek közepén kapcsolódtam be a műemlékesek munkájába. Talán többen emlékeznek rá, hogy először 1986-ban a művelődési központban lévő Gödöllői Galériában rendeztem nagy kiállítást a kastély fénykoráról, majd 1991 nyarán kis kiállítással a még szomorú állapotban lévő épületet időszakosan megnyitottuk. A Városi Múzeum vezetőjeként 1988-tól Dávid Ferenc művészettörténész mellett végeztem történészi kutatásokat és 1991-re kidolgoztam a muzeológiai programot, aztán ennek alapján a ma is látható állandó kiállítások és az enteriőrök forgatókönyveit. Azt mondhatom, közel egy évtizede „otthon voltam kastélyügyben”, mikor a felkérést megkaptam.
- Össze lehet-e néhány mondatban foglalni azt az óriási munkát, azt a mozgalmas időszakot, ami az 1996. augusztus 17-i megnyitáshoz vezetett?
- Hát, elég nehezen… Ráadásul, kicsit ambivalens módon élnek bennem ezek az évek. Egyfelől gyönyörű időszakként, amikor egy Erdei Jánossal, egy Nemes Tamással, egy Bakonyiné Schubert Évával – és még sorolhatnám – közösségben szó szerint heroikus munkát végezve jutottunk el a kastély újjászületéséig. Ma is csak megköszönni tudom azt a szakmai és emberi minőséget, amivel akkor személy szerint engem is megajándékoztak! Arra külön büszke vagyok, hogy a munkákban gödöllői művészek, például, Remsey Flóra vagy Szabó János is részt vettek, és persze arra is, hogy több tucat helyben élő talált munkalehetőséget a kastélyban. S hadd tegyem hozzá: az sem közömbös, hogy szinte az egyik pillanatról a másikra a kastély százezres idegenforgalmat generált és elvitte nem csak a város, hanem az ország hírét világszerte. Másfelől, keserűen gondolok vissza a Gémesi Györggyel való állandó viaskodásra. Ez az ember akkor sem tudta félretenni politikusi énjét, s a látszat ellenére többet ártott az ügynek, mint használt. Ám hagyjuk, ez már a múlt, a lényeg, hogy akkori munkánk végül is folytatódott és a kastély azóta élő, lüktető kulturális centrummá emelkedett.
- A megnyitás 1996. augusztus 17-i dátumát hogyan jelölték ki?
- Miután megkaptam a kinevezésemet és nekiálltunk a munkának, a még formálódó munkaszervezetet összehívtam és azt mondtam: itt a lehetőség, hogy néhány éven át komoly forrásokat szerezzünk a helyreállításra, de ehhez menetközben eredményeket is fel kell mutatnunk. Aztán némi vita után elővettem egy naptárt és rámutattam az 1996-os augusztusi dátumra, vagyis, a megnyitás előtt már két évvel rögzítettük az első határidőt. Később pedig a munka ritmusa adta az újabb alkalmakat, például, 1997-ben a pálmaház átadását.- Az 1998-as kormányváltás után nem folytathatta a munkáját. Legyünk őszinték: mellőzték…
- Sajnos, ebben az országban a politika mindig felülírja a szakmai érdekeket, így miniszteri biztosi státuszom 1998 nyarán megszűnt. A Műemlékek Nemzeti Gondnokságához kerültem tudományos vezetőként, 2002-től pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke lettem. Közvetve, a háttérben azonban tettem, amit lehet. Kevesen tudják, hogy – például – a barokk színház 2003-as rekonstrukciója vagy a lovarda és istállók helyreállításának későbbi projektje nem lett volna eredményes, ha hivatali elnökként nem teszem az ügyek mellé szakmapolitikai súlyomat. Félreértés ne essék: ez nem afféle önfényezés, szerintem minden elkötelezett szakmabéli így tett volna. Egyébként épp ezekben az években írtam meg a kastély tudományos igényű történetét, amely utoljára ugyan 2003-ban jelent meg, de még ma is megkerülhetetlen alapműnek számít. Mindezt valóban egyfajta „mellőzöttként” tettem, akinek még a nevét se méltatták kiírni a helyreállításról szóló, pár éve rendezett kiállítási blokkban. Ma már persze csak mosolyog az ember az efféle kisstílűségen…
- Húsz esztendő után hogy látja a kastély helyzetét?
- Az kimondottan bosszant, hogy vannak még olyan szárnyak, amiket nem sikerült helyreállítani. Azt hiszem, senki nem gondolta 20-25 évvel ezelőtt, hogy 2016-ban még pusztuló muzsikusszárny, orangerie és több melléképület fogja rontani az összképet. Zavar néhány káros döntés, például, az Erzsébet-fasor elpusztítása, amivel egy fontos történelmi „emlékezet-darab” semmisült meg. Amúgy viszont biztos vagyok benne, hogy ha a városnak jó kapcsolata lenne a mai kormányzattal, ekkora értéket megfelelő lobbizással be lehetne kapcsolni a formálódó kastélyprogramba, és a romló részek helyreállítására jutna forrás. Ami pedig a kastélybéli életet illeti, úgy vélem, az utóbbi években irigylésre méltó a ház pezsgése, a mai vezetők összességében jó gazdái ennek a kiemelkedő nemzeti értéknek.
- Van még kapcsolata a kastéllyal? Foglalkozik kutatásokkal?
- Egy ember életében adódnak feladatok, amik csak az elmúlással záródnak le, akárhogy is alakul a sorsa. Nekem is van néhány ilyen, köztük a Grassalkovich-kastély talán a legstabilabb. Otthoni könyvtáramban polcokat töltenek meg a korábbi és friss kutatási anyagok, jegyzetek és dokumentumok… Azóta számos tanulmányom, egyéb írásom jelent meg a kastéllyal kapcsolatos témákban. Időnként átpörgetem a nálam felgyűlt anyagokat, és a fontosabbakat átadom a kastélymúzeumnak – így például a miniszteri biztosi időszakom anyagai, közöttük a miniszteriális akták és levelezések is már bekerültek a múzeum adattárába. Fontos ez, mert a jövő történészei számára ezek jelentik majd a hiteles forrásokat.
A kastélyba ritkán megyek, akkor is inkább sétálok a parkban vagy szakmabelieket és egyetemistákat viszek tanulmányi látogatásra. Ebben az ottaniak nem akadályoznak, sőt, szabad belépőt kaptam és az egyszerű munkatársak szeretettel fogadnak. A távolságtartó magatartást persze a vezetők részéről érzékelem, de nem akarom megváltoztatni. A lényeg, hogy sokakkal együtt annak idején olyan értéket mentettünk meg és alkottunk újra, ami még ma is sugároz. Ezt jó tudni és ennél többre nincs is szükség.
Jó hír a gödöllői kastély kedvelőinek: február 8-ától – a szokásos, év eleji karbantartási munkák elvégzése után – a téli nyitvatartási rend szerint (hétfőtől péntekig 10 és 16 óra, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között) újra látogatható a Grassalkovich-kastély.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|
2024. április 19., péntek, Emma
