Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Február 5-én a Budapesti Kongresszusi Központban rendezték meg a 12. Héraklész Díjátadó Gálát. Az eseményen díjazták a 2015-ös év legjobb utánpótláskorú sportolóit és edzőit. A jutalmazottak körében két, gödöllői vonatkozású sportolót találhatunk, akiket tavalyi teljesítményük alapján a legjobbnak választottak sportágukban.
Az egyik Kalotai Zsófia (jobbra), a TEVA-Gödöllői RC női röplabda-csapatának korosztályos válogatott tagja (edző Horváth András). A másik elismert ma már csak részben kötődik városunkhoz. Ő nem más, mint a Nemzeti Kézilabda Akadémiában (NEKA) játszó ifjúsági válogatott, Hornyák Bernadett kézilabdázó, aki Majoros Gusztáv segítségével a Gödöllői SE színeiben sajátította el a sportág alapjait.