Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői atlétalány nagy ugrása

2016-02-01 10:14:52

Január 30-án a budapesti Syma-csarnokban rendezték meg az év első hazai felnőtt minősítő atlétika versenyét, a Budapest Régió Nyílt Fedettpályás Bajnokságot, amin szinte minden magyarországi egyesületből, sőt, a környező országokból is érkeztek versenyzők. A Gödöllői EAC egyesületét csak utánpótlás versenyzők képviselték, ennek ellenére szép eredmények születtek.

A GEAC egyetlen aranyérmét Kriszt Annamária (képen) szerezte rúdugrásban, aki egyéni csúcsán 15 centimétert javítva, 360 centimétert ugrott, és nagyon közel került a nyári ifjúsági Európa-bajnokság nevezési szintjéhez. Ugyanitt Kondrák Réka szintén egyéni csúccsal (330 cm) lett 4. Kiemelhető még Renner Luca, aki 60 méter gáton (9,13 mp) és magasugrásban (174 cm) is a bronzérmet szerzett. Edzőik: Borisz Volkov, Szörényi István, Zsivóczky Attila.


Ugyanezen a napon a sprinterek Bécsben (Indoor Track & Field Vienna), illetve Pozsonyban (ORV V4) versenyeztek. Mindkét helyszínen született néhány nagyon előremutató gödöllői eredmény. Bécsben – 200 méteren – figyelemre méltó egyéni csúcsot futott két ifjúsági reménységünk, Pálmai Márk (22,06 mp) és Király Adél (25,96 mp), kiváló sprinterünk, Kaptur Éva pedig biztató idővel (24,27 mp) lett 4. az erős mezőnyben. Tovább javította egyéni csúcsát Vígvári Szabolcs 400 méteren (48,61 mp) és gátas olimpiai reménységünk, Répási Petra 60 méter síkon (7,83 mp). Pozsonyban Csernyánszky Flóra két jó futással állhatott dobogóra 60 méter gáton a juniorok között. Edzők: Karlik Pál és Kaptur Éva.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online