Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ingatlanüzletbe fogna a gödöllői önkormányzat a Miniszterelnökséggel

2016-01-21 10:10:13

Ha minden a terv szerint alakul, február 1-jétől a Gödöllőtől alig 30 kilométerre fekvő Hatvanban lévő Grassalkovich-kastély (jelenlegi látványossága a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum) üzemeltetését a Gödöllői Királyi Kastély Kft. végzi. Ehhez a társaságban kisebbségi tulajdonos gödöllői önkormányzat képviseletében a polgármester is hozzájárult, azzal a kikötéssel, hogy az intézkedés sem a város, sem a gödöllői kastély – beleértve a munkavállalókat is – számára nem járhat hátránnyal.
A közös üzemeltetésnek további feltétele volt a településvezetés részéről, hogy a gödöllői kastély környezetében lévő, városi tulajdonú ingatlanok helyzete rendeződjön, mert a jelenlegi körülmények között az önkormányzat nem tudja finanszírozni az összesen hat darab, részben lakóépület, részben közpark, illetve közterület, valamint a Martinovics utcai óvoda kastélyhoz méltó felújítását, hasznosítását.

Szó van arról, hogy az óvodát – az államot képviselő Miniszterelnökség közreműködésével – adásvétel útján szerezné meg az állam, és az ebből eredő forrásból oldaná meg az önkormányzat a gyermekintézmény elhelyezését. Ezért, valamint a közterületi ingatlanokért (feljáró, parkoló) legalább 250 millió forintot kér a gödöllői önkormányzat, amely január 21-i rendkívüli ülésén arról is döntött, hogy a műemlék-együttes környezetében található lakóépületeket apportként adná át a gödöllői kastélyt működtető kft-nek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online