Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Többmilliós lopás egy gödöllői utazási irodából

2016-01-15 11:58:32

Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi – kihasználva azt, hogy az alkalmazott éppen elhagyta a helyiséget – 2015. május 26-án 12 óra 20 perc és 12 óra 40 perc közötti időben bement egy gödöllői utazási irodába, és onnan több millió forintot tulajdonított el.

Az ismeretlen tettes körülbelül 170 centiméter magas, erős testalkatú, borostás arcú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor a fején sapkát viselt és a fülében egy fülhallgató volt. Az ismeretlen tettesről az iroda biztonsági kamerája fényképfelvételt készített.


A rendőrség munkatársai kérik, hogy aki felismeri a fényképen látható ismeretlen tettest vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Gödöllői Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán (hétfőtől csütörtökig 8-16 óra, pénteken 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online