Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy év alatt hatszor bukott meg, mert piásan vezetett

2015-12-31 11:08:42

Amint azt az elmúlt években megszokhattuk, a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai az esztendő utolsó napjaiban összegyűjtik, milyen „legek” történtek a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység illetékességi területén a mögöttünk hagyott több mint 360 napban. Nem volt ez másként idén sem: íme, néhány kirívó eset!

A legmagasabb véreredményes ittas járművezetés
Egy 35 éves isaszegi férfi április 30-án 17 órakor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Isaszegen, a Rózsa utcában, a Kossuth Lajos utca irányába. Haladása során a Rózsa utca 14. szám előtti útszakaszon – az eddig rendelkezésre álló adatok szerint – nem tartott megfelelő oldaltávolságot, aminek következtében az úttest jobb szélén várakozó autó jobb oldali visszapillantó tükrének ütközött. A 35 éves férfi ezt követően a baleset helyszínéről továbbhaladt, majd a Rózsa utca és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében balra kanyarodott, az egyik ingatlan előtt az úttestről jobb oldali irányba letért és a vízelvezető árokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az eljárás idejére kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján az autót vezető férfi a cselekménye időpontjában alkohol hatása alatt állt. A vérében kimutatott etilalkohol koncentrációja a legmagasabb volt a gödöllői kapitányság munkatársai által ebben az évben hasonló kihágás miatt intézkedés alá vont személyek között.


A legtöbbször elfogott ittas járművezető

Egy 49 éves kistarcsai férfi augusztus 1-jén 21 óra 20 perckor közlekedett egy csömöri áruház parkolójában az általa vezetett személygépkocsival. Közlekedése során a menetirányát tekintve bal oldali irányba az úttestről letért és nekiütközött a forgalomtól elzárt területen lévő szemetes kosár fém tartóoszlopának. Ezt követően továbbhaladt a járművel és a menetirányát tekintve a bal oldalon lévő, az úttestet a járdától elválasztó fém oszlopoknak ütközött. Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján a férfi a cselekménye idején alkohol hatása alatt állt.
Ezt követő néhány nappal később – augusztus 9-én 19 óra 10 perckor – a kistarcsai férfi Kistarcsa, Móra Ferenc utcában közlekedett az általa vezetett autóval, ahol rendőri intézkedés alá vonták, és az elindított eljárás során ismét kiderült, hogy ittas állapotban vezette gépjárművét.
A férfi ellen ebben az évben a fentieken túl további négy alkalommal indult eljárás, mivel – a kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján – szeszesital befolyása alatt vezetett gépjárművet.

A leglúzerebb elkövető
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 27 éves mogyoródi férfi ellen, aki február 14-én 17 óra 30 perc és 18 óra 10 perc közötti időben, a kerítés átmászását követően bement egy mogyoródi ingatlan udvarára, és az ott lévő faház rácsait, valamint ajtaját felfeszítette, majd onnan egy televíziót, több konyhakést és baltát tulajdonított el. A gyanúsított a helyszínen hátrahagyta a kabátját, ami alaposan megkönnyítette a gödöllői nyomozók dolgát abban, hogy rövid időn belül a férfi nyomára akadjanak, és eljárás alá vonják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online