Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tizenötödször rendeznek adventi napokat a gödöllői kastélyban

2015-12-11 08:44:16

Tizennégy esztendővel ezelőtt indult útjára az a hagyomány, hogy az esztendő legmeghittebb időszakában ünnepi díszbe öltözik a Gödöllői Királyi Kastély. Az idén immár tizenötödször lezajló eseménysorozat apropóját az adta, hogy a királyi család az 1870-es években a legkisebb gyermek, Mária Valéria kedvéért szívesen töltötte a karácsonyt Gödöllőn.

Az ebben az évben december 12-én, szombaton és 13-án, vasárnap felkereshető Adventi kastélynapok – itt elérhető – programjának szervezői ezúttal is arra törekedtek, hogy a család minden korosztálya megtalálja a tartalmas időtöltést és a kikapcsolódást a történelmi falak között.

December 28., hétfő:  Erzsébet királyné karácsonyai – gyermekprogramok kicsiknek és nagyoknak
A résztvevők megismerhetik a királyi család gödöllői életét, a család tagjait, és bepillanthatnak a királyi család karácsonyaiba. A korszak felidézéséhez hozzá tartozik az illemtan, az etikett, a táncok felelevenítése, és – természetesen – a találkozás „Erzsébet királynéval”. A délutáni program a Maszk Bábszínház, A kis Hagymafiú története című előadásával zárul.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online