Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Baleset szemtanúit keresik a gödöllői rendőrök

2015-12-01 07:53:57

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint november 26-án 16 óra 45 perckor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, bordó színű, ismeretlen típusú személygépkocsival közlekedett Veresegyház lakott területén belül, a Sport utca irányából a Fő utca irányába. Amikor a Veresegyház, Szent Imre utca 2. szám elé ért, a menetirányát tekintve egy jobbra ívelő útkanyarulatban a személygépkocsi hátulja megcsúszott, aminek következtében lehaladt az útról és az ott, vele szemben gyalogosan közlekedő 47 éves őrbottyáni lakost elütötte. A baleset után az ismeretlen személy a személygépkocsival megállás és adatai hátrahagyása nélkül hajtott el a helyszínről. A baleset következtében a gyalogos az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai kérik, hogy aki látta a balesetet, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, illetve telefonon, a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-13 óra), valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online