Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újra fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották a Zöld Híd Régió Kft-t

2015-12-01 16:00:23

Hírportálunk is beszámolt róla, hogy a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly októberben hozott ítéletében hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége által 2013. október 17-én hozott határozatot, amiben jogerősen 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírság, számlánként 10 ezer forintos kötbér, valamint a kiszámlázott és a jogszerű díjtételek közötti különbözet megfizetésére kötelezte a gödöllői székhelyű Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft-t.

A bíróság egyidejűleg arról is döntött, hogy új eljárásra kötelezi a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét. A procedúra idén januárban elkezdődött, és az elsőfokú határozat november 19-én megszületett. Ebben a Pest Megyei Kormányhivatal illetékese – a rezsicsökkentés jogszabályellenes adatok alapján történt elvégzése miatt – két fogyasztó panasza alapján 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Zöld Híd Régió Kft-t, valamint hat pontban kötelezettséget írt elő a társaság számára.

A határozat nem jogerős. A Zöld Híd Régió Kft. – 5 ezer forintos fellebbezési illeték megfizetése esetén – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál fellebbezhet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online