Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem drágul az árusokra kirótt bérleti díj a gödöllői piacon

2015-10-16 15:48:25

Vilhelm Ferenc, a Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft. ügyvezetője azt javasolta a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselőtestület tagjainak, hogy 2016. január 1-jétől alapvetően – néhány, a pavilonsoron található kereskedő esetében a párezer forintos emelést leszámítva – ne változzon a városi piacon jelenleg érvényes helyiségbérleti díjak nettó összege.
Indítványát a városatyák támogatták, ezáltal nettó 85 ezer forint marad az éves asztalbérleti díj, a féléves ára pedig ugyanúgy nettó 50 ezer forint lesz, mint jelenleg. Aki havi rendszerességgel kívánja fizetni a piac-csarnokban és a külső téren lévő őstermelői pultok díját, annak nettó 8.500 forintos kiadással kell számolnia. A napijegyes asztalhasználat jövőre is bruttó 700 forintba kerül.


Az objektum alatti mélygarázsban a parkolás óradíja 200 forint, míg a napidíj összege 500 forint marad. Az üzletbérlők továbbra is havi, nettó 6 ezer forintért parkolhatnak a földfelszín alatt kialakított garázsban, nettó 5.000 forintért pedig az udvarban: természetesen, a piac nyitvatartási ideje alatt. A heti parkoló bérletért 2016-ban is nettó 4.500 forintot, a haviért 15 ezer forintot, a negyedévesért 35 ezer forintot, a félévesért 60 ezer forintot, míg az évesért 95 ezer forintot kérnek el az autósoktól.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online