Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vendéglakást bérelhet és 25 milliós kölcsönt kap a Művészetek Háza

2015-10-15 16:05:13

Tavalyi évre számított nettó árbevétele alapján 63 millió forintos, társasági adókedvezményből (TAO) eredő támogatási összegre tarthat igényt a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. Azonban a pénz csak várhatóan december 20-a után folyik be az önkormányzati tulajdonban lévő cég számlájára, ami likviditási hiányt okozhat a rendezvények, programok megvalósítása során.
A problémát a képviselőtestület tagjai úgy orvosolták, hogy 25 millió forintos kölcsönt nyújtottak a társaságnak, amit jövő januárban kell majd visszafizetni. Az összeg első, 5 millió forintos nagyságrendű részletét október 16-án, a fennmaradó 20 millió forintot pedig november 5-én utalják a közkasszából.

A gödöllői városatyák október 15-i tanácskozásán egy másik napirend is érintette a Művészetek Háza Gödöllő Kft-t. A társaság illetékesei jelezték, hogy vendéglakás céljára bérbe kívánják venni a Kazinczy körút 9. szám alatti épület első emeletén található 60 négyzetméteres alapterületű, önkormányzati tulajdonú, komfortos (2,5 szoba, konyha, fürdő, WC, előtér) lakóingatlant. A kérés nyitott fülekre talált a döntéshozók körében, így a helyi kultúra és közművelődés elsőszámú cége havi 16.560 forintos bérleti díj + rezsi ellenében használhatja a lakást.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online