Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Érdre kell utazni a Pest megyei földárverésekre

2015-10-14 16:01:18

Budapesten és Pest megyében több mint félezer helyrajzi számon nyilván tartott pályázható állami földterülethez juthatnak hozzá a helyben lakó gazdák – jelentette ki Tarnai Richárd (képen) október 14-i, érdi sajtótájékoztatóján. Pest megye kormánymegbízottja kiemelte, a „Földet a gazdáknak” program keretében kizárólag azok pályázhatnak az állami földekre, akik ténylegesen földművelésből, mezőgazdaságból élnek. A fővárosi és Pest megyei földárveréseket Érden, az Érdi Ipartestület épületében (2030 Érd, Alispán utca 8/A.) bonyolítják le, a magyar gazdáknak december végéig értékesítik a földrészleteket.

Tarnai Richárd tájékoztatása szerint a döntően szántó művelési ágba tartozó állami földterületek árverése várhatóan novemberben kezdődik, és néhány hét alatt lebonyolódik. A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a földárverésekről szóló kormányhatározat néhány nappal ezelőtt megjelent, az árverésen történő földeladás a Nemzeti Földalapról szóló törvényben benne van, erre korábban is volt mód. Kiemelte: a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történjen meg az állami földek értékesítése. A törvény értelmében egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, a programban helyben lakó gazdák indulhatnak, a licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Az árverés a piaci ár plusz 10 százalékról indul – mondta.


A kormánymegbízott emlékeztetett arra, több biztosíték védi a magyar állam érdekeit a spekulációtól, példaként említette, hogy az árverésen helyben élő magyar állampolgár földművesek vehetnek csak részt, cégek nem. Ha egy terület nem kel el, azt újra meghirdetik, lefelé nincsen licit, felfelé viszont nincsen határ.
Mint ismeretes, országosan a licit az 5,5 millió hektár magyarországi termőterület mintegy 7 százalékát, nagyjából 350-400 hektárt érint – olvasható a Pest Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetje által kiadott sajtóközleményben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online