Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közérdekre hivatkozva tagadná meg a bírságfizetést a Zöld Híd

2015-09-19 11:00:05

Nem az első eset, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság bírság megfizetésére kötelezte az amúgy is komoly gazdálkodási és fenntarthatósági nehézségekkel küszködő, gödöllői székhelyű Zöld Híd Régió Kft-t. Az egyik legfrissebb, a több mint száz településen szemétszállítási feladatokat ellátó társaság korábbi számlázási gyakorlatát elmarasztaló, jogerős határozat július 3-i keltezésű.

A történet kezdete február 3-ára datálódik, amikor a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége – egyéb kötelezettségek teljesítése mellett – 200 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a céget. Tette ezt azért, mert a kft. jogszabályellenesen (pontosabban, nem a rezsicsökkentéssel kapcsolatosan előírtak szerint) állapította meg és alkalmazta a szemétszállítás ürítési díját az egyik településen.
A Zöld Híd Régió Kft. által megbízott budapesti ügyvédi iroda megfellebbezte a határozatot, ám ezt az illetékes hatóság elutasította. Július elején megszületett a másodfokú, immár jogerős (bírósági felülvizsgálattal megtámadható) határozat az ügyben: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – 20 ezer forinttal mérsékelve – 180 ezer forintos bírsággal sújtotta a Zöld Híd Régió Kft-t.


Egy, a szerkesztőségünk birtokába került hivatalos levélben foglaltakból azonban az tűnik ki, hogy a társaság nem szándékozik megfizetni a bírságot. Erre utal Farkas Balázsnak (képen), a Zöld Híd Régió Kft. ügyvezető igazgatójának mondata, miszerint: „a közellátás és a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése lényegesen nagyobb köz- és társadalmi érdek, mint a bírság és a kötbér megfizetése, ezért a fogyasztóvédelmi határozat végrehajtását a szolgáltatási feladat ellátásának veszélyeztetése nélkül nem áll módomban végrehajtani, továbbá nincs tulajdonosi felhatalmazásom a határozatban megjelölt díjak alkalmazására, nincs gazdasági mozgásterem a többlet díj visszafizetésére.”

Adalékként szolgálhat, hogy egy korábbi, a fogyasztók postaládáiba eljuttatott szórólapon az állt, hogy a cég szeptember 1-jéig képes biztosítani a hulladékszállítás zavartalan működését, amennyiben a rajtuk kívül álló okok miatt kialakult helyzet érdemben nem változik. Farkas Balázs a helyikozelet.hu portálnak arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pozitív hozzáállásának köszönhetően a Zöld Híd elkerülte a fizetésképtelenséget, ezért nem kell szüneteltetniük a közszolgáltatást.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online