Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Falfirka csúfította a gödöllői múzeum falát

2015-07-17 13:44:00

Falfirka elhelyezésével megrongálták a gödöllői városi piacot működtető gazdasági társaság felügyelete alá tartozó múzeumi épületrész oldalát, a Szabadság út irányából június 19-én 20 óra és június 20-án 23 óra 15 perc közötti időben, mintegy 40 méter hosszúságban, 9 ablak-közben. A cég vezetője szerint a graffitivel (tageléssel, vagyis címkézéssel) okozott kár – figyelembe véve a helyreállítási költségeket - 252 ezer forintra tehető.

Közel egy hónap telt el a cselekmény elkövetése és a feltételezett tettes személyének kiderítése között. A gödöllői kapitányság két körzeti megbízottja, Balog Tamás rendőr törzszászlós és Árva Ferenc rendőr főtörzsőrmester, valamint az elszámoltatást vezető nyomozó, Antal Ádám rendőr törzsőrmester július 15-ére idézték be a rongálással megalapozottan gyanúsítható 18 éves mogyoródi fiatalt. A fiú kihallgatása során elmondta, hogy a hajnali órákban hajtotta végre „akcióját”, nevezetes azt, hogy angol nyelven firkált a falra. Tettét elismerte, majd úgy nyilatkozott, hogy azt megbánta és szeretné az okozott kárt megtéríteni.


Megkérdeztük Balog Tamás rendőr törzszászlóst, hogyan sikerült a tettes kilétére fényt deríteni. A városrész körzeti megbízottja elmondta, hogy az ominózus napon nem volt szolgálatban, de másnap belevágott a feladatba. A felderítés nem ígérkezett könnyűnek, mivel a forró nyomon elrendelt intézkedések nem vezettek eredményre.
Ekkor gondolták úgy, hogy más, a rendőrség által nem szokatlan módszerekhez kell folyamodni. Beindult a kapcsolati gépezet, ami viszonylag hamar hasznos információkkal szolgált, így rövid időn belül azonosították a rongáló fiatalt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online