Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kibővült a hadigondozotti ellátásra jogosultak köre

2015-07-15 18:16:14

Az Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.  A törvénymódosítás – kibővítve az eddigi jogosultak körét – támogatást kíván nyújtani a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól, hogy a II. világháborút lezáró Párizsi Békeszerződés következtében más ország állampolgárává vált.

A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon magyar állampolgárok - volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok – számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy 1949-ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elő sem terjesztette.
Azon hadiözvegyek is a gondozottak körébe kerülnek, akiknek férje Magyarországról vonult be, de – lakhelyváltozás nélkül – jelenleg más állam polgára.

A járadék megegyezik a hadigondozotti ellátásra jogosultak havi rendszeres járadékának összegével, mely az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a.
A rendszeres havi járandóságot igényelni lehet a kérelmező lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A járási hivatal a kérelemről határozattal dönt, amelynek alapján a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal fogja a járadékot folyósítani, vagy a nyugdíjjal együtt, vagy ennek hiányában önállóan – tájékoztatta szerkesztőségünket a Pest Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online