Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vádemelési javaslattal zárult a gödöllői kábítószer-kereskedők elleni nyomozás

2015-07-04 08:54:28

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. József 44 éves és F-né B. Magdolna 50 éves gödöllői lakos ellen.

Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. október 10-ét megelőző időben gödöllői lakhelyükön huzamosabb ideje, rendszeresen kábítószert adtak el több személynek.
A gödöllői nyomozók a 44 éves férfit és társát 2014. október 10-én hajnalban az otthonukban elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság két nappal később előzetes letartóztatásba helyezte mindkettőjüket.

Az esettel összefüggésben a nyomozók kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki B. István 34 éves valkói és Cz. Zsolt 21 éves gödöllői lakosat. A 34 éves férfi 2014. október 9-én 18 óra körüli időben személygépkocsival közlekedett Gödöllőn, amikor a járőrök intézkedés alá vonták. Az autó átvizsgálása során a rendőrök egy cigarettás dobozban kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak, amiről a férfi úgy nyilatkozott, hogy azt B. Józseftől vásárolta. Ezt követően a nyomozók megjelentek a 44 éves férfi és társa lakásán, ahol intézkedés alá vonták Cz. Zsoltot. A 21 éves férfinál a ruházatátvizsgálás során szintén kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak. A rendőrök mindkét fogyasztót elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A tőlük lefoglalt anyagmaradványról az igazságügyi szakértő megállapította, hogy kábítószernek minősül.

A gyanúsítottak ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online