Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bunyó volt a gödöllői Trafo Clubban

2015-07-03 09:04:08

- Minden szempontból sikeresen zárult a hazai rendezésű K-1 Gála. A Gödöllői Muay Thai és Boksz Egyesület szervezte a nagyszabású sporteseményt, ami június utolsó szombatján a Trafo Clubban zajlott le – számolt be szerkesztőségünknek Varjú László, az egyesület vezetője.

A rendezvény első mérkőzését mindjárt egy hazai bunyós, Anselment Adrián vívta, akinek 3 kilóval nehezebb érdi ellenfele nem bírta a nyomást, és feladta a mérkőzést, így a fiatal gödöllői versenyző technikai KO-val diadalmaskodott. Őt követte kick-light kategóriában a 61 kilós Kádár Norbert, majd a 78 kilogrammos Prokaj Milán, akik nagy harcban, de végül alulmaradtak ellenfelükkel szemben.

A lányok mezőnyében a sors szeszélye folytán két gödöllői csapattárs öklözhetett egymás ellen: a 67 kilogrammal mérlegelt Majláth Bianka és a nála 5 kilóval könnyebb Hornok Edina összecsapása barátságosnak indult, azonban később fergeteges adok-kapok lett belőle. Három menet után végül Bianka győzött pontozással.

Őket Peteranecz Viktor és Víg Norbert követte a ringben, akik nagy harcot vívtak riválisukkal, ám pontozással veszítettek. A 72 kilogrammosok mezőnyében Villányi Tamás hozta a formáját: főleg lábmunkájának és fejrúgásainak köszönhetően egyhangú pontozással aratott győzelmet. A 10 kilóval könnyebb, első meccsét vívó Dóra Márk szintén remekelt Pitbullos ellenfele ellen, így debütálása nagy siker volt. Ezután a rutinos Demetrovics Ádám következett. A 73 kilogrammal mérlegelő gödöllői bunyóst jócskán próbára tette nála jóval magasabb, nehezebb és tapasztaltabb ellenfele, de Ádámot a szíve ismét győzelemhez segítette, miután a második és harmadik menetben többször is sarokba szorította a Rátóczi-team harcosát.


A gálán a klasszikus ökölvívás is helyet kapott. A bemutató jelleg miatt minden bokszmeccs döntetlen eredménnyel zárult: Ez azonban semmit nem vesz el a három gödöllői kiválóság, a 78 kilogrammos Bleier Norbert, a 103 kilogrammos Kottán Ervin, illetve – a testvéréhez hasonlóan a ringben szintén parádézó – 80 kilogrammos Anselment Tizián érdemeiből. Fotó forrása: trafoclub.hu


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online