Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gönczi Tibor maradt a gödöllői kastélyt működtető társaság igazgatója

2015-07-03 15:18:01

Július 2-án taggyűlést tartott a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonosi köre, amely ismét Gönczi Tibort (képen), a kastélyt működtető gazdasági társaságot 2010 decembere óta irányító ügyvezetőjét választotta igazgatónak. A direktor új megbízása 2016. szeptember 30-ig szól – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély által kiadott sajtóközleményben.


A társaság tulajdonosai – a Magyar Állam tulajdonosi képviseletét ellátó Miniszterelnökség, Gödöllő Város Önkormányzata és a MaHill Kft. – az igazgatót egyhangú szavazással választották meg újra. A tulajdonosok kiemelt feladatává tették egy, a kastély jövőbeni fejlesztését és működését bemutató stratégia kidolgozását.

A kastély az elmúlt időszakban – a folyamatos megújulás jegyében – számos új szolgáltatással gazdagodott. A látogatók számának folyamatos növekedése (2014-ben közel 170 ezer vendéget fogadott a múzeum) mellett a társaság a saját árbevételét több mint 40 százalékkal növelte az elmúlt négy évben. Jelentősen javultak a társaság gazdasági hatékonysági mutatói is.
Épp a múlt hónapban mutatták be egy kamara-kiállítás keretében az, úgynevezett, Farkas Archívumot, amire a kastélyt üzemeltető társaság saját forrásai és állami, valamint pályázati támogatások segítségével tett szert. Az immár a kastély tulajdonában lévő, páratlan eszmei értékű, több mint 1.500 darabos iratgyűjtemény megszerzésével magántulajdonból köztulajdonba került egy felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs.

A kastély további felújítása még várat magára. A kidolgozandó stratégia célja éppen az volna, hogy a felújításokat és fejlesztéseket, valamint az önfenntartó működés megalapozásának lehetőségeit lefektesse.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online