Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jelzőtáblákat dobált az úttestre

2015-06-30 10:15:44

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – szabadlábon hagyása mellett –V. Máté 18 éves aszódi lakos ellen.

Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a testvérével sétált június 25-én, a kora reggeli órákban a 3-as számú főúton – Tura lakott területén kívül – Hatvan irányából Aszód felé, amikor a Pest megye kezdetét jelző táblát kidöntötte a helyéről és azt az úttestre dobta úgy, hogy az a forgalmat akadályozta. Ezt követően a 18 éves férfi az út szélét jelző műanyag bójákat, egy jelzőtáblát és egy reklámtáblát is eltávolított a helyéről, amik közül egyet szintén az úttestre dobott úgy, hogy az arra közlekedő járműveket gátolta a folyamatos haladásban. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett, azonban V. Máté veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát.


Az Aszódi Rendőrős munkatársai V. Mátét a főút 51-es kilométerszelvényénél elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott magyarázatot adni. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online