Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Másképp gondolkodnánk, ha jönne az egymilliárdos „csokipénz”

2015-06-12 19:53:05

A gödöllői önkormányzat tíz tagjának támogatásával, egy nem szavazattal és kettő tartózkodással a helyi képviselőtestület június 11-én elfogadta a város 2014-2019 évekre vonatkozó ciklusprogramját (ha úgy tetszik, gazdasági programját)

A Mindannyian, minden értékünkért felelünk! mottóval aposztrofált program készítői abból indultak ki, hogy Gödöllő közel 6 milliárd forintos összegű költségvetésének túlnyomó része már helyi erőforrásokból képződik, miközben az állam által biztosított anyagi javak nagyságrendje csökkenő tendenciát mutat. Mindez alapvetően határozza meg, hogy mit vállalhat fel a gödöllői önkormányzat a következő évekre, úgy, hogy teljesüljön a deklarált szándék: a szolgáltatások (egészségügy, szociális terület, kultúra, közétkeztetés, környezetvédelem, sport, közrend, közbiztonság, idegenforgalom – a teljesség igénye nélkül) színvonala ne mérséklődjön.

A nem túl rózsás helyzet ellenére a ciklusprogram fejlesztési elképzeléseket is megfogalmaz. Ilyen
• a polgármesteri hivatal épületének – kormányhivatallal is egyeztetendő – újjáépítése, vagy új városi hivatal építése a régi helyén,
• az út, járda, csapadékvíz-elvezetési és kerékpárút építési beruházások megvalósítása,
• az alsóparki komplex örökségvédelmi, kulturális, zöldterület és rekreációs fejlesztése (Testőrlaktanya, Kastélykert étterem épülete, Művészetek Háza épülete felújításának második üteme).

Pályázati lehetőség vagy magántőke jelentkezése esetén nincs elvetve a szennyvíz-tisztítási program folytatása, a városi sportcsarnok megvalósítása, egy új óvoda építése (a Szent János utcai kiváltására), illetőleg a gyógyfürdő, gyógyszálló és wellness program kidolgozása sem.
Ha pedig az állam is úgy akarja, megvalósulhat a gyorsvasút és vasúti pályaudvar fejlesztés, a HÉV és az M2-es metró összekapcsolása, valamint a tavaly márciusban megígért sportuszoda beruházás.

A jövő szempontjából az egyik leglényegesebb mondata a programnak, az, hogy széles körű helyi konzultáció, illetve a célok pontos és átlátható meghatározása mellett a képviselőtestületnek még ebben az évben döntést kell hoznia a helyi adóztatás (kommunális adó?) kérdéskörében.
Erre reagálva, a napirend tárgyalása során Simon Gellért (Fidesz-KDNP) felvetette, részükről nem támogatható, hogy a lakosság adó formájában hozzájárulást fizessen.
Gémesi György nem hagyta szó nélkül képviselőtársa felvetését, és válaszát arra hegyezte ki, ha – mint más városok esetében – jönne az egymilliárdos év végi „csokipénz”, másképp tudnánk gondolkodni. A polgármester azt is hozzátette: bízik abban, hogy alábbhagy a „nem szeretjük Gödöllőt” szemlélet az anyagi források sorsáról határozók körében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online