Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pedagógusnapi díjátadás Gödöllőn

2015-06-08 17:30:59

Idén Herczenikné Molnár Terézia (j2) gyógypedagógus-tanítónő, a Montágh iskola nyugalmazott pedagógusa, Lázárné Nagy Andrea (j1), a zeneiskola szolfézs-tanszakának vezetője, zenekarvezető, valamint a Szent János utcai óvoda – dr. Pappné Pintér Csilla (b2) által irányított – nevelői közössége érdemelték ki a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat. A helyi önkormányzat által tizenhét évvel ezelőtt alapított kitüntető címet és az azzal járó pénzjutalmat a június 8-án, a Művészetek Háza Gödöllő épületének zsúfolásig telt konferenciatermében megrendezett városi pedagógusnapi ünnepségen adták át.

Miként a Gödöllő Talentum díjat is, amit ebben az alapítottak, és első ízben – eddigi kimagasló tanulmányi-, kulturális- és sport tevékenysége elismeréséül – Schlik-Szabó Anna Krisztina (b1) gyerekgyógyász rezidensnek ítéltek oda a városvezetés tagjai.


Emléklappal köszöntötte a polgármester a Damjanich iskola nyugdíjba vonuló igazgatónőjét, Szűcs Józsefnét, majd Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért díjjal ismerték el Szerdi Ildikó, Csató Sándor, Hatolkai Szaniszló és Székelyhidi Tamás hosszú távon végzett színvonalas munkáját.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online