Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: érem nélkül zárták a bajnokságot a gödöllői juniorok

2015-06-07 13:04:51

Június első hétvégéjén, Kaposváron rendezték meg a női juniorkorú röplabdázók országos bajnokságának döntőjét. A végcsatározásokban hat együttes volt érdekelt, köztük a TEVA-Gödöllői RC – Schönfeld Tamás és Horváth András által irányított – csapata, amely még márciusban kvalifikálta magát a legjobbak társaságába.

Városunk fiataljai a csoportmérkőzések során 3-0 arányban alulmaradtak a TF formációja ellen, majd 3-1 arányban legyőzték a házigazda Kaposvárt. A körbeverésből nem jöttek ki jól, csoportharmadikok lettek, így meccselniük kellett az elődöntőbe jutásért. A feladatot sikeresen teljesítették, miután 3-1 arányban felülmúlták az MTK különítményét.
A legjobb négy között ismét a Kaposvár következett, az eredmény azonban – sajnos – fordított lett, mint a csoportütközeten: a hazaiak 3-1-re nyertek, ezáltal az egyik legjobb játékosukat, a részleges szalagszakadást szenvedett Radomszki Boglárkát nélkülözni kényszerült gödöllői lányok a bronzmérkőzésen vigasztalódhattak.

Ezt a derbit a Vasas ellen kellett megvívniuk. Esetenként a játékvezetői ítéletek ellen is. Sajnos, nem ment: a fővárosi piros-kékek magabiztos, 3-0 (17, 13, 21) arányú győzelemmel letaszították a gödöllői juniorokat a dobogóról.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online