Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy este mindenki gyanús lesz Gödöllőn

2015-05-25 11:28:50

Szűk három hónappal a március 28-i veresegyházi bemutató után, a gödöllői érdeklődők június 16-án, kedden 19 órától láthatják Agatha Christie: Az egérfogó című kétrészes krimijét a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében, a Veres 1 Színház társulata tagjainak előadásában.

- Egy téli délután brutális gyilkosság történik Londonban, a Culver Street-en. A szemtanúk azt állítják, hogy az áldozat halálsikolya előtt hallották, amint valaki a „Három vak kisegér” dallamát fütyörészi. Késő délután a Monkswell Vendégház halljában a fiatal házigazdák izgatottan készülődnek első vendégeik fogadására, akik meg is érkeznek szépen sorjában: egy titokzatos múltú vénkisasszony, egy fiatal építész, egy nyugalmazott őrnagy, egy férfias vonásai miatt rejtélyes nő és egy piperkőc olasz, aki azt állítja, hogy a kocsija felborult egy hóakadály miatt. Aggodalmaikat fokozza az odakint elemi erővel tomboló hóvihar. Kisvártatva megjelenik egy rendőrfelügyelő is, aki közli a döbbent társasággal, hogy a londoni gyilkosság elkövetője a fogadóba tart – hacsak nincs máris ott – és valószínűleg újabb gyilkosságokra készül... Hitetlenkedve hallgatják, ám amikor egyiküket holtan találják, már nem tudják eldönteni, megbízhatnak-e egymásban… – összegezte a darab lényegi mondanivalóját Venyige Sándor.
A Veres 1 Színház művészeti vezetője azt is hozzátette, hogy Az egérfogó birtokolja a „Színháztörténelem leghosszabb ideje futó darabja” címet. A londoni West End-en 63 éve játsszák megszakítás nélkül. Az írónő a legapróbb részletekig kidolgozott, precíz receptet ad a feszültségkeltésre az írott darabban. A Veres 1 Színház előadása hűen követi a krimi instrukcióit, hogy nézőinek ugyanabban a borzongató élményben legyen részük, mint a londoni St. Martin Színház közönségének immár több mint 25 ezer előadás óta.


A Schlanger András által rendezett, csavaros befejezésű darabban színpadra lépő művészek névsora – Székhelyi József (Jászai Mari-díjas), Verebes Linda, Pál Tamás, Dósa Mátyás, Zorgel Enikő, Mohai Tamás – garanciát jelent a nézőtéren helyet foglalók szórakoztatására.
Ráadásul, a gödöllői kulturális élet követői a Miss Casewell szerepét megformáló Miklós Kriszta (képen) révén egy ismerős arccal is találkozhatnak. A fiatal művésznő csupán annyit árult el: a darab végén cinkossá teszik a nézőket, megkérve őket arra, hogy senkinek se árulják el, ki a gyilkos…


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online