Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Miért kellett fizetőssé tenni a kistarcsai kórház parkolóját?

2015-04-24 17:14:02

Amint arról hírportálunk is beszámolt, április eleje óta fizetőssé vált a gödöllői betegek ellátásában is kiemelkedő szerepet betöltő kistarcsai Flór Ferenc Kórház előtti parkoló. Az intézkedés bevezetését többen is bírálták a legnagyobb közösségi portálon, mi több, egyik olvasónk egy – számára – érdekes „politikai” összefüggésre hívta fel a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy a kórház parkolójának üzemeletetését végző cég ügyvezető igazgatója a dunaharaszti önkormányzat kompenzációs listáról mandátumot szerzett Fidesz-KDNP-s képviselője.

Tekintettel a valamiféle „mutyit” sejtető észrevételre, úgy gondoltuk, érdemes tisztázni a dolgot. Mivel politikai töltetű megközelítésről van szó, Vécsey Lászlót, a gödöllői központú, a kistarcsai kórház területét is magában foglaló választókerület egyéni országgyűlési képviselőjét kérdeztük az ügy hátteréről. A kormánypárti honatya a következőket válaszolta:
- A megkeresés kapcsán konzultáltam dr. Trombitás Zoltánnal, a Flór Ferenc Kórház főigazgatójával, aki arról tájékoztatott, hogy a parkoló üzemeltetésére pályázatot írtak ki, bár, igazgatói hatáskörében pályáztatás nélkül is dönthetett volna. A felhívásra ketten jelentkeztek, akik közül arra az ajánlattevőre esett a választás, amelyik a kórházba látogatók számára a legkevésbé megterhelő feltételeket kínálta.
Főigazgató úr tájékoztatása szerint az utóbbi időben szinte heti rendszerességgel érkeztek panaszok, kártérítést követelő levelek a kórház vezetéséhez, hogy az autók a parkolóban lévő kátyúktól megsérültek. Emellett a felmérések szerint az ott parkoló autósok fele arra használta a parkolót, hogy letegye járművét, majd átszálljon a HÉV-re, ugyanis ettől a megállótól lehet a budapesti BKV-bérlettel használni a HÉV-et.
Főigazgató úr hangsúlyozta, hogy az intézménynek nem alapfeladata a parkolóüzemeltetés, és nem volt anyagi forrása az állami tulajdonú terület rendbetételére, ezért a nyilvános pályázat meghirdetésével, a bérbeadás mellett döntött, és az eljárás a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott le – fogalmazott Vécsey László.

Az eddigi, csaknem másfél évtizedes ténykedése során az építőipari kivitelezés területén más kórházakban is kifogástalan munkát vállaló bérlő – aki a 2002-2010 közötti időszakban milliárdos nagyságrendű kórházi beruházások nyertese volt - az öt évre szóló szerződés értelmében nettó 27 millió forintot meghaladó fejlesztést (sorompó, kamerák telepítése) vállalt, illetve azt, hogy a parkolódíjból származó havi bruttó bevétel 10 százalékát, de minimum 450 ezer forintot bérleti díjként fizet a kistarcsai kórháznak – hangzott az igazgató úr tájékoztatása, amit Vécsey képviselő úr továbbított szerkesztőségünknek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online