Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői társasház pincéjében raboltak

2015-04-13 08:33:00

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán K. Ákos 31 éves gödöllői lakos, B. András 19 éves zsámboki lakos, valamint egy 17 éves gödöllői fiú ellen – írja a police.hu.

Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak április 8-án 4 óra 30 perc körüli időben jelentek meg egy gödöllői társasház pincéjében, ahol K. Ákos a sértettet tettleg bántalmazta és a telefonját követelte tőle, aminek hangosan kiabálva próbált érvényt szerezni.  B. András és a 17 éves gyanúsított végignézte, ahogy 31 éves társuk a sértettet – aki ekkor már a földön feküdt – többször megütötte és megrúgta.

A hangoskodásra a ház egyik lakója felébredt, és kérdőre vonta a gyanúsítottakat, akik ennek hatására a helyszínt elhagyták. A bejelentést követően a gödöllői nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását. Ennek eredményekét azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.


K. Ákost és fiatalkorú társát április 9-én hajnalban, B. Andrást pedig aznap, a kora délutáni órákban fogták el. A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A Gödöllői Járásbíróság április 10-én elrendelte K. Ákos előzetes letartóztatását. Két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online