Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egyedi és városálló a gödöllői cég által fejlesztett szélgenerátor

2015-03-24 16:54:02

Szinte nem múlik el nap, hogy ne kerülne szóba korunk egyik legfontosabb, környezetünk és életterünk jövőjét alapvetően meghatározó kihívása, a zöld energia hasznosítása. Halljuk, látjuk, mondják: a fosszilis anyagok (szén, olaj) felhasználására épülő rendszereket háttérbe kell(ene) szorítani, és helyettük a természet adta megújuló, alternatív energianyerő lehetőségeket (nap, szél) elterjeszteni.

Ez a cél vezérli a gödöllői székhelyű Infinite Energy Kft-t is, amelynek szakemberei egyedi, a magyarországi szélviszonyok között is megbízhatóan működő, háztartási méretű kis erőművet fejlesztettek ki és forgalmaznak. A lassú fordulatú, függőleges tengelyű VertiGO szélgenerátor 5 kilowattól 50 kilowattig terjedő teljesítményének köszönhetően családi házak, lakóparkok és -épületek, kisebb méretű vállalkozási telephelyek, üzemek, illetőleg önkormányzati vagy egyéb intézmények villamosenergia-ellátására egyaránt alkalmas.

Előnye az – akár napelemmel is kombinálható – alternatív energiaforrást hasznosító rendszernek (képen), hogy zajtalan és nem rezonál. Az emiatt „városállónak” nevezhető berendezést 6-12 méteres magasságban célszerű elhelyezni. Szélérzékenysége ugyanis – szemben az égbe meredő szélkerekekkel – rendkívül alacsony: másodpercenkénti 0,5 méteres fuvallat esetén már megmozdulnak a lapátok.


Rátonyi Zoltán, az Infinite Energy Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elektromos hálózatra az – úgynevezett – „ad-vesz” mérőórával bekötött rendszer úgy működik, hogy a szélgenerátor termelését elhasználja a fogyasztó, de ha ennél több a termelés, akkor azt mérve, visszatolja a hálózatba. Ha pedig a termelés éppen kevesebb, mint a pillanatnyi fogyasztás, akkor a hálózatból szintén mérve jut áram a fogyasztóhoz. Az óra oda-vissza mér és éves leolvasáskor a különbséget kell csak kifizetni, illetve, amennyiben az egyenleg pozitív, akkor a szolgáltató fizeti az éppen érvényben lévő szabályok szerinti – jelenleg 23 forintos – összeget a fogyasztónak. Méretezni tehát úgy érdemes, hogy a tervezett termelés és a valószínűsíthető fogyasztás egyenlege nulla körül alakuljon.

Adódik a kérdés: mennyibe kerül és mennyi idő alatt térül meg egy ilyen, 25 éves működésre tervezett szélgenerátor? Fillérre pontos összeget csak a telepítési helyszín ismeretében lehet mondani. Kalkulálni úgy tanácsos, hogy nagyobb teljesítmény-igény esetén fajlagosan kisebb az egy kilowattos energiatermelésre eső költség. A hosszú távra gondolkodás szempontjából azonban fontosabb a beruházás megtérülési ideje. Ezt a szakemberek 8 és 12 év közé helyezik, ami valljuk meg, nagyon is belátható intervallum, hiszen a rendszer működési idejének legfeljebb felét teszi ki.

Mint életünkben sok minden, a zöld energia hasznosítása is pénz kérdése. Pontosabban pénz kérdése is. A másik fontos tényező a környezettudatos szemlélet formálása. Ebben is partnerek a gödöllői székhelyű vállalkozás munkatársai, akik ezen honlapon, valamint ezen az email-címen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Aki működés közben szeretné látni a szélgenerátort, Gödöllőhöz legközelebb a szadai ipari park üzemanyagtöltő állomásán nyílik erre lehetősége.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online