Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő is célterület lehet a roma önkormányzat ingatlanvásárlásában

2015-03-18 17:56:06

Az mno.hu értesülése szerint egy impozáns gellérthegyi székházon kívül további hét vidéki ingatlan beszerzését is tervbe vette az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), derül ki a szervezet részvételével zajló Híd a munka világába program megvalósíthatósági tanulmányából. Eszerint Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Szolnokon, valamint Pécsett és Gödöllőn is vásároltak volna ingatlanokat a leghátrányosabb helyzetű emberek foglalkoztatására szánt pénzekből. A hírportál úgy tudja, az utóbbi két településen – azaz, Pécsett és Gödöllőn – az ORÖ nyélbe is ütötte már az üzletet. A tanulmány szerint az ingatlanokra csaknem 300 millió forintot szántak a 75 százalékban uniós forrásokból indult, közel ötmilliárd forintos program keretéből.

- A vásárlások azért érdekesek, mert a roma szervezetnek nem volt felhatalmazása az adásvételre – állítja Hadházy Ákos LMP-s politikus, akit március 17-én hallgatott meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya az ügyben tett feljelentése kapcsán. A képviselő szerint az ORÖ közgyűlésének jóvá kellett volna hagynia a vásárlásokat, ám csak arról született közgyűlési határozat, hogy a pályázat előkészítését meg lehet kezdeni. Ugyanakkor konkrét szerződésekről és összegekről szóló döntést nem hoztak.
Az ügyben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen rendelt el vizsgálatot. A tárca február 25-én közölte a Magyar Nemzettel, hogy az ellenőrzés 5-15 napot vehet igénybe. Bár a határidő csaknem egy hete lejárt, a minisztérium azóta sem reagált érdemben a lap kérdéseire.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online