Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újabb öt évig Gémesi György állhat a MÖSZ élén

2015-02-21 10:07:06

Február 20-án, Gödöllőn tartotta a tavaly októberi önkormányzati választás utáni első tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), ahol újraválasztották Gémesi György elnököt - közölte a szervezet az MTI-vel.

A rendezvényen – az elnöki beszámolót követően – a küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályának módosítását, a pénzügyi beszámolót, majd megválasztották a szövetség elnökségének és felügyelő bizottságának tagjait. A megjelentek a következő öt évre egyhangú szavazással ismét Gémesi György gödöllői polgármestert (GLK) választották a szövetség vezetőjének, a két társelnök Ribányi József (Fidesz-KDNP), a Tolna megyei közgyűlés alelnöke és Eszes Béla (független), Jánoshida polgármestere lett.
A megújított elnökség tagjai: Ambrus Gyöngyi (független), Kistokaj, Babák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas, Hatvani Miklós (ÁPRILIS 6. KÖR), Isaszeg és Olajos Mihály (független), Szentpéterszeg polgármestere. A felügyelő bizottság elnöke Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője, tagjai Tilhof István (független), Mátyásdomb és Halász Gábor (független), Kiskutas polgármestere lettek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online