Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közel 9 milliárd forint sorsáról döntöttek a gödöllői városatyák

2015-02-05 11:11:06

Kétség sem fért hozzá, hogy a gödöllői képviselőtestületben jelentős túlsúllyal rendelkező lokálpatrióta klubos képviselők támogató szavazatával elfogadják a város idei költségvetését. A február 5-i tanácskozáson 10 igen szavazattal és 4 tartózkodással kapott zöld utat a település ez évi gazdálkodását meghatározó előirányzat-halmaz.

A gödöllői önkormányzat – a tavalyi 7,325 milliárd forinttal szemben – 2015-ben kevéssel több mint 8,779 milliárd forintot tervez elkölteni. Az összeg 5,893 milliárd forintos költségvetési- és 2,258 milliárd forintos finanszírozási bevételből tevődik össze. A pénzügyi egyensúly megteremtéséhez közel 628 millió forintos előző évi költségvetési maradvány bevonása is szükséges.
A kötelező működési feladatokkal kapcsolatos kiadásokra csaknem 5,1 milliárd forintot terveznek felhasználni (tavaly 4,2 milliárd forint), míg az önként vállalt működési feladatokkal összefüggő kiadásokra csaknem 139 millió forintot szánnak (tavaly 176,3 millió forint).

A felhalmozási (fejlesztés és felújítás) kiadások nagyságrendjét bő 1,303 milliárd forintra kalkulálják ebben az esztendőben (tavaly 2,9 milliárd forint).
Ebből az előirányzat-halmazból – a teljesség igénye nélkül – a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére 508 millió forint áll rendelkezésre. Az utak felújítására 150 millió forintot, járdaépítésre 50 millió forintot, a Petőfi téri csapadékvíz-elvezetésre 60 millió forintot, a testőrlaktanya helyreállítására 26,5 millió forintot, a Szabadság téri – mintegy 250 fő néző befogadására alkalmas – sportcsarnok-beruházás előkészítésére 26,1 millió forintot, a polgármesteri hivatal épülete felújításának indítására 22 millió forintot, a kerékpáros-barát város program Dózsa György úti szakaszon történő folytatására 20 millió forintot különítettek el, fejlesztési tartalékként pedig közel 319 millió forinttal számolnak.

A gödöllői költségvetés bevételi oldalát 2015-ben is komoly mértékben táplálja a helyi adókból remélt csaknem 3 milliárd forintos anyagi forrás (ebből 2,25 milliárd forint iparűzési adó). A központi költségvetéstől kapott támogatás kevéssel elmarad az egymilliárd forinttól (mintegy 50 millió forinttal kevesebb, mint 2014-ben, és 35,4%-ban nyújt fedeztet a feladatok ellátására), míg a fejlesztési célú, döntően európai uniós támogatási bevételekkel 403 millió forintos nagyságrendben lehet kalkulálni.

Elgondolkodtató adata az idei gödöllői költségvetésnek az a 696 millió forintos összeg, amit – különböző jogcímeken – az iparűzési adóbevételének nagysága miatt nem kap meg a helyi közkassza az államtól (tavaly ez az összeg 475,8 millió forintra rúgott). Vagyis: nem jelent előnyt (sőt, akár „büntetésnek” is felfogható), hogy Gödöllő iparűzési adóerő-képessége valamivel több mint 1,687 milliárd forint, ami egy főre vetítve megközelíti az 53 ezer forintot.
Az előterjesztéssel kapcsolatos polgármesteri kiegészítés során elhangzott, hogy 100 millió forintra tehető az az összeg, amit – részben az állami támogatás csökkenése, részben az anyagi fedezet biztosítása nélkül az önkormányzatra hárított feladatellátás miatt – ebben az évben „elszenved” Gödöllő.

A vita folyamán Simon Gellért (Fidesz-KDNP) megjegyezte, hogy a kormány által végrehajtott adósságkonszolidáció kedvezett a településnek. Gémesi György erre úgy reagált: valóban, ám az ebből eredő előny „elolvadt”. A Fideszes városatya szorgalmazta, hogy a Lázár Vilmos utcában és a Fenyvesi főúton lakóknak – hasonlóan a város más részén élőkhöz – ne kelljen hozzájárulást fizetniük, hogy szilárd burkolatú úthoz jussanak. A polgármester praktikus kérdése az egyenként is több százmillió forintos beruházással kapcsolatosan az volt: hol a forrás erre? Javasolta képviselőtársának, hogy érdemes lenne lobbizni kormányzati támogatásért, mert bizonyos települések között nemrégiben 30 milliárd forintot osztottak szét. Simon Gellért úgy reagált: nem szeretné azt a demagóg hangot megütni, hogy esetleg a polgármesteri keretből is kiszorítható lenne némi fedezet. Válaszként erre azt kapta, hogy a polgármesteri keretet nem magára költi a város első embere, hanem az abból juttatott pénznek sokan örülnek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online