Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A konyakos meggy sem fér bele

2015-02-03 09:25:53

A 2014-ben bekövetkezett személyi sérüléssel járó balesetek esetén a baleset okozói közel 14%-ban bizonyultak ittasnak. A hatályos KRESZ értelmében, hazánkban a közúti járművek vezetése során nem lehet a járművezetők szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohol. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy közúti járművet vezetve – legyen az segédmotoros kerékpár, személygépkocsi vagy autóbusz – tilos alkoholt fogyasztani, azaz egy kortyot sem szabad inni. A tilalom alkoholtartalmú ételek, így a konyakos meggy fogyasztására is vonatkozik. Ezt nevezzük zéró toleranciának.
Kerékpárral történő közlekedés során annyi szeszesital fogyasztható, amennyi a jármű biztonságos vezetését hátrányosan nem befolyásolja (például: dülöngélés, cikk-cakkban haladás).

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel és tervezett akciók végrehajtásával igyekeznek kiszűrni az alkoholos állapotban vezető személyeket, akik nagy veszélyt jelentenek önmagukra és közlekedési partnereikre egyaránt.

Tanulságul szolgálhat a következő eset, miszerint: néhány héttel ezelőtt egy 33 éves kerepesi férfi úgy gondolta, hogy egy napon csak egyszer fogják ellenőrzés alá vonni a rendőrök. Számítása nem jött be, mivel aznap két esetben – két különböző településen – ellenőrizték őt, és mindkét alkalommal ittasnak bizonyult.

Minden járművezetőtől gondos mérlegelést igényel, hogy az alkoholfogyasztás után mennyi idővel vesz részt a forgalomban. Ehhez tudni kell, hogy az elfogyasztott alkohol lebomlásának ideje egyénenként változó. Függ az alkohol minőségétől, mennyiségétől, az egyén súlyától, általános fizikai állapotától. Ne feledje: alkoholt fogyasztva, járművet vezetni veszélyes és tilos! Gödöllői Városi Baleset-megelőzési Bizottság


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online