Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Okok, amiért Gémesi György nem lett újra tagja a Régiók Bizottságának

2015-02-02 17:40:52

Napokkal ezelőtt arra kerestünk választ, hogy miért került ki városunk polgármestere, Gémesi György az Európai Unió Régiók Bizottságából, idegen nyelvű rövidítéssel, a CoR-ból.
Érdeklődésünkre Gödöllő első embere talányos választ adott, majd nem sokkal később egy, az önkormányzati honlapon is elérhető interjúban kifejtette álláspontját.

Gémesi – egyebek mellet – a következőket mondta: - A Régiók Bizottsága magyar delegációja listájának jóváhagyása tekintetében többször változott korábban a minisztériumi illetékesség, mostantól a Miniszterelnökséghez tartozik. Bár, az egyeztetéssel Nagy Sándor, Kistelek polgármestere volt megbízva, én tavaly szeptembertől kezdve több alkalommal próbáltam személyesen időpontot kérni a magyar delegáció tárgykörében Lázár János miniszter úrtól, ami sikertelennek bizonyult, tekintettel arra, hogy visszahívást és választ sem kaptam. Arról sem értesítettek bennünket előzetesen, hogy a kiküldött teljes jogú tagok delegációs listáján nem vagyunk rajta. Mindezt csak akkor tudtuk meg, amikor megláttuk a kormánydöntést a Magyar Közlönyben.


Megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy – Gémesi György szavaira is reagálva – adjanak tájékoztatást a történtekről. Répánszki György, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda munkatársa az alábbi sorokat juttatta el hírportálunkhoz:
- A 2010-2015 közötti időszakban megválasztott CoR Magyar Nemzeti Delegáció tagjainak mandátuma 2015. január 25. napján lejárt. A CoR magyar Nemzeti Delegáció 2015. február 1. napjától kezdődő újabb öt éves ciklusra történő jelölésénél a Lisszaboni Szerződés 300. cikk (3) – (5) bekezdés és a 305. cikk, valamint a CoR eljárási szabályzatának szükséges megfelelni. A Magyar Delegáció a Tanács határozata alapján továbbra is 12 teljes jogú tagot és 12 póttagot delegál a CoR-ba. A jelöléseknél a Kormány – a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 14/A. § (2) bekezdés d) pontja alapján – konzultált a Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórumokkal, javaslatot küldött továbbá a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége is. A Magyarországon meghatározó politikai erőegyensúly, területi és nemek közötti paritás biztosításának érdekében a jelöltállításnál igyekeztünk figyelembe venni az EU-s ajánlásokat, továbbá vizsgáltuk a nyelvi kompetenciákat is, illetve azt is, hogy minden régióban legyen legalább 1 tag és 1 póttag, és ha érkezett jelölés – lehetőség szerint – minden megyében legyen jelölt.
A magyar delegáció tagjainak listáját a Kormány – a hazai és az uniós előírások betartásával – megküldte az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságának. A CoR tagok ezt követően a tanácsi eljárás keretében kerülnek jóváhagyásra és kinevezésre. A Tanács minden esetben csak azt vizsgálja, hogy megfeleljenek a tagok az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) és a Régiók Bizottsága Eljárási Szabályzatban foglalt kritériumoknak. A mandátumok az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetéssel lépnek hatályba.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online