Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hétvégi ételosztással segítik a gödöllői rászorulókat

2015-01-17 21:57:00

A világ közel 80 millió evangélikusának 2015-ös bibliai jelmondata így hangzik: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Rm 15,7). A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei és intézményei is ennek az apostoli útmutatásnak jegyében kezdték az évet. Gödöllőn is.

A hazánkban tapasztalható szegénység – sajnos – Gödöllőt sem kerüli el. Rászorulók településünkön is vannak, ezáltal kézenfekvő és életszerű volt, hogy a gödöllői székhelyű Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat is csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház kezdeményezéséhez.
A szervezet Lumniczer Sándor utcai épületében először január 17-én tartottak ételosztást. Mintegy félszáz rászoruló – elsősorban többgyermekes – család jutott a hétköznapokon szociális étkezést biztosító konyha munkatársai által szabadtűzön főzött gulyásleveshez. És ez a hétvégi napokon, szombaton és vasárnap 12-13 óra között egy ideig még így lesz. Március végéig biztos, de szó van róla, hogy a tanévzárásig kitolódik a karitatív tevékenység.


Roszík Gábor, a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat igazgató-lelkésze érdeklődésünkre elmondta: egy percig sem volt kérdés, hogy csatlakoznak az evangélikus egyház felhívásához, hiszen lehetőségeik alapján, valamint az adományozók jóvoltából és a Gödöllői Evangélikus Gyülekezet aktivistáinak segítségével nem jelent terhet a jótékony célt szolgáló étkeztetés. A helybéli rászorulók megkeresése a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgáltat illetékeseinek közreműködésével történt.
- Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag azokat szolgáljuk ki, akik szerepelnek az előzetesen egyeztetett listán. Bármely rászoruló egyénnek vagy családnak szívesen adunk a hétvégi egytálételekből - fogalmazott Roszík Gábor. Ehhez nem kell mást tenni, mint a (06-20) 824-7611-es telefonszámon Tibold Istvánnénál bejelenteni a szándékot. Az igazgató-lelkész hozzátette: ha akadnak olyanok, akik segíteni szeretnének, élelmiszer-adományt köszönettel fogadnak a nélkülöző embertársak megsegítését szolgáló feladat ellátásához.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online