Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gyermekrajzok különleges világa

2014-12-20 20:17:53

Mi mindenre képes egy papír és egy ceruza találkozása? Hihetetlen „utazások” válhatnak valóra, ha az a bizonyos ceruza egy kisgyermek kezében van. Egyszerre juthat el csodás helyekre, társat és jó barátot kaphat, s olyan világot kelthet életre, mely csak a rajz segítségével válhat valóra.
Hogyan lehetséges ez? Miközben egy alkotás megszületik, a rajzoló nagy belső utat is megtesz, miközben hogy képi nyelven meséli el mindazt, amit szavakkal nem is lehet: akár örömét, akár bármiféle bántódását. Ahogyan a rajzolás során megtalálja a megfelelő formákat, színeket, méreteket, vonalakat, önmagához is közelebb kerül. Ez a belső út pedig sokkal fontosabb, mint maga a megszülető alkotás.

Ezért is van az, hogy ha egy rajzot önmagában szeretnénk értelmezni, akkor nem lehetünk maradéktalanul sikeresek anélkül, hogy magát a rajzolót ismernénk, hogy elmondhassa, mi mindenre gondolt, mit élt át alkotás közben. Szükséges látnunk az egyes figurák megszületését is ahhoz, hogy közelebb lehessünk a rajzoló világának megértéséhez.
A rajzolás folyamata természetesen azt is megmutatja, hogy annak egyes részeihez miként viszonyul az alkotó személy. Hiszen ha például egy-egy figura, tárgy megformálásához nehezebben kezd hozzá, sokszor használ eközben radírt, szinte biztosak lehetünk benne, hogy mindez nem véletlen. Talán valamilyen feldolgozatlan élmény miatt nem könnyű megtalálnia, milyen legyen a rajzolandó részlet. Azt is érezheti ilyen helyzetben a gyermek, hogy „muszáj” jobbat készítenie, mert számára az a bizonyos részlet kiemelt fontossággal bír a valóságban is.


Egy rajzból úgy is „olvashatunk”, ha a méretét, a ceruza nyomásának erősségét figyeljük meg alaposabban, vagy azt, hogy a papírlapon hol helyezkedik el. Az az alkotó, aki a „sarokba” húzódik, esetleg az alsó sarkok valamelyikébe, az valószínűleg az életben is inkább keres védelmet. Ha kis méretben alkot, ez a benyomásunk tovább erősödhet – ugyanakkor, ha a ceruza nyomása erőteljes, abban is bízhatunk, hogy az alkotóban van annyi belső erő, ami segítséget nyújt számára.

Az egyes figurák és színek jelentését természetesen a szimbólumok nyelvén keresztül is megfejthetjük. Ám nem szabad elfelednünk: mindig az a legfontosabb, hogy a rajzoló személyét is ismerjük emellett – a legpontosabb jelentést csak őt jobban megismerve találhatjuk meg. Segítséget jelent ilyenkor, ha más helyzetekben is kapcsolatot keresünk vele (például, játék során), vagy ha több rajzát is megfigyeljük.

A szülők sokféle helyzetben látják, kísérik gyermekük felnövekedését – ám napjainkban egyre több olyan család van, ahol nevelőszülők vállalják gyermekek befogadását. Hivatásuk jelentős támaszt nyújt mindazoknak, akik rövidebb-hosszabb ideig nem élhetnek együtt vér szerinti szüleikkel, s csak a befogadó családban élhetik át ismét a biztonság érzését. Ennek elérése azonban nem könnyű, s a rajzok éppen a köztes lépésekben nyújthatnak segítséget. Általuk akár a belső megkönnyebbülés és felszabadulás élménye is elérhető, s főként az ismerkedés során a befogadó szülők számára is kifejezhetik a gyermek élményeit, akár egy-egy közös rajzolás eredményeképpen.

Az Európai Unió támogatásával a TÁMOP 5.4.10-12/1-2012-0001 projekt keretében a nevelőszülők széleskörű felkészítésben vesznek részt annak érdekében, hogy a gyermekek számára a legmegfelelőbb támaszt nyújthassák. Képzéseikhez kötetsorozat készült a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakmai munkacsoportja kidolgozásában, amelynek elemei a www.avkf.hu/kotetek oldalon is elérhetők bárki számára. Az egyre bővülő tananyag-tárházat szeretettel ajánljuk mindazoknak, akik a gyermekrajzok megértésével, értelmezésével kapcsolatban is szeretnék ismereteiket gazdagítani. Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakmai munkacsoportja


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online